Pénzügy

Egy halászhajó miatt áll a bál Siófokon

Halász (halász, csónak, tenger, )
Halász (halász, csónak, tenger, )
A hajót nettó 6 millióból megvette, felújította az önkormányzat, majd 700 ezerért eladta egy keszthelyi magánszemélynek.

Büntetőfeljelentést tett Siófok polgármestere egy régi halászhajó vétele és eladása kapcsán – közölte a siófoki polgármesteri hivatal.

A vízi járművet 2013-ban vásárolta meg az önkormányzat cége nettó 3 millió forintért, majd ugyanennyiért felújíttatta. A képviselőtestület legutóbbi ülésén hozott döntése értelmében viszont eladták a hajót – 700 ezer forintért.

Az eladó az önkormányzat egyik cége volt, amelynek új vezetője azt mondta, hogy semmit sem lehet kezdeni ezzel a hajóval, mivel az esetleges kiállítása bárhova újabb milliókba kerülne, a további tárolása szintén. Egyébként pedig „ronda”. Pintér Tamás ezért arra kérte a testületet, hogy járuljon hozzá a hajó értékesítéséhez 700 ezer Ft-ért egy keszthelyi magán személy részére.

A 8 fővel ülésező testület, a polgármester valamint a Jobbik képviselőjének tartózkodás mellett hozzájárult az eladáshoz. Ezt követően pár nappal az új tulajdonos ki is fizette és el is vitte a hajót.

A polgármester álláspontja szerint valaki vagy valakik hűtlenül kezelték a közvagyont, feleslegesnek tűnő költségekbe verték az önkormányzat cégét. Mint kifejtette, ennek megállapítását és az elkövetők felelősségre vonását kérte abban a feljelentésben, amelyet a héten továbbított az ügyészség felé, hivatali kötelességének eleget téve.

(Képünk illusztráció, nem a cikkben szereplő halászhajót ábrázolja)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik