Pénzügy

A kormány 9 év után sem emeli a családi pótlékot

Nem emeli a családi pótlékot jövőre a kormány – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy sokkal hatékonyabb a munkához kötött támogatás rendszere. Az államtitkár hozzátette, a családok már így is nagyon sok támogatást kapnak, egy átlagos jövedelmű, kétgyermekes család például gyakorlatilag nem fizet személyi jövedelemadót. Korábban több portál is arról írt, hogy a kormány 2018-ban bővítené az alanyi jogon járó családtámogatásokat, illetve újakat vezetne be. Áprilisban még a családi pótlék emeléséről is szó volt. A Párbeszéd szerint meg kellene duplázni a kilenc éve befagyasztott juttatást.

MSZP-s komment

 

Utoljára az MSZP emelte a családi pótlékot. Szégyen, hogy a Fidesz-kormány hét év kormányzás után sem hajlandó több pénzt adni a családoknak. A Fidesz a gazdagok pártjaként cserbenhagyja azokat a kevésbé tehetőseket, akik az átlagos vagy annál alacsonyabb fizetésük miatt nem kaphatják meg a családi adókedvezményt.

Botka László kormánya ebben is igazságot fog tenni. A családok támogatása nem csak azoknak jár, akik jobban keresnek! Botka László és az MSZP emelni fogja a családok juttatásait és olyan országot teremt, ahol a gyerekvállalás nem anyagi rizikó, és emiatt nem fogy, hanem gyarapszik a nemzet. (MTI OS)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik