Pénzügy

Visszaszorulóban van Magyarországon az uzsorázás

uzsora hevesben (uzsora hevesben)
uzsora hevesben (uzsora hevesben)

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Magyar Időket arról tájékoztatta, hogy az elmúlt években egyre kevesebb alkalommal kellett nyomozni tisztességtelen kölcsönzés miatt. 2012-ben még 378 uzsoraügyet zártak le országszerte, 2013-ban pedig 320-at. Egy évvel később 125-re csökkent az esetek száma, majd a mérséklődés tovább folytatódott.

Tavaly 87 ügyet rögzítettek, idén azonban ennél is alacsonyabbra süllyedhet az esetszám: az idei féléves statisztika mindössze tizenegy, már befejezett ügyről árulkodik.

A kormány érdeme

Mindezt úgy tálalják, hogy: a kormányzati lépések elérték céljukat, ennek bizonyítéka, hogy a korábbiak töredékére esett az uzsoraügyek száma.

A változás látványos – kommentálta az adatokat a lap érdeklődésére a KDNP alelnöke. Rétvári Bence úgy fogalmazott: az uzsorázás a szegényebb, kiszolgáltatott rétegeket fenyegető egyik legveszélyesebb társadalmi-bűnügyi jelenség, visszaszorítása pedig csak összetett intézkedésekkel lehetséges.

A politikus rámutatott: a büntető törvénykönyv 2011-es módosítását követő években a korábbiaknál több elkövető került rács mögé. A lebukás valós lehetősége pedig sokakat elrettenthetett, így az elfogott uzsorások egy részének helyére nem léptek újabb elkövetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik