Pénzügy

27 milliót kaszált az OTP igazgatósági tagja az OTP részvényein

otp bank (Array)
otp bank (Array)

Dr. Pongrácz Antal, az OTP igazgatóságának a tagja tegnap 11 236 darab OTP-részvényt vásárolt 4840 forintos átlagáron, tőzsdén kívül (OTC).

A részvényeket még tegnap eladta a vezető, mégpedig 7264 forintos átlagáron, vagyis az ügyleten 27,2 millió forint nyeresége keletkezett (az adózástól eltekintve).

A vezető a részvényeket a menedzsment részvényopciós programja keretében vásárolta. Vagyis a vezetők a bank saját részvényállományából vesznek részvényeket, amiket később (sok esetben szinte azonnal) értékesítenek.

Azaz a bank a közgyűlés felhatalmazásával részvényeket vásárol piacon, azok egy részét a javadalmazási politika keretében a bank vezetői megvásárolják tőzsdén kívül, majd később eladják a BÉT-en.

Eddig nem lehetett tudni a lényeget, hogy milyen áron vásároltak a vezetők. Egy július 3-ától hatályos európai uniós rendeletnek köszönhetően ezt már kötelező feltüntetni.

Így már látni, hogy Pongrácz Antal – a korábbi kedvezményes vásárlásait és eladásait nem számítva – legutóbb 27 millió forintos nyereségre tett szert a menedzsment részvényopciós programja keretében.

(BÉT)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik