Pénzügy

A MÁV 30 milliárd forintot vár a kormánytól

máv (Array)
máv (Array)

A kormányon múlik, tulajdonosként a zsebébe nyúl-e, hogy megmentse a kritikus létszámhiánnyal küzdő vasutas ágazatot – állítja a Vasutasok Szakszervezete annak kapcsán, hogy a napokban már a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is elismerte: visszafogott számítások szerint is több száz szakember hiányzik a magyar vasút működtetésből.

A szakszervezet közleménye szerint a MÁV vezetése már megkezdte a tárgyalásokat az érdekvédő szervezetekkel, amelyek konkrét javaslatot tettek a megoldásra. A legégetőbb problémák kezelésére a MÁV 30 milliárd forintot kért a tulajdonostól, ám a pénz egyelőre nem érkezett meg. Elvileg ez a pénz lehetne a jelentősebb, 3 százaléknál jóval nagyobb béremelés fedezete is. A VSZ szerint e nélkül ugyanis nem lehet megtartani a dolgozókat, s képtelenség újakat, főleg fiatalokat a pályára csábítani.

A szakszervezet közleménye szerint pénz nélkül nem lehet kialakítani a szakszervezet által javasolt vasutas életpályamodellt, annak hiányában pedig sosem lesz vonzó a pálya, majd hozzátették, hogy a szakszervezet javaslatot tesz a bértarifa-táblázat átdolgozására is. Az általuk elvégzett számításokra alapuló tervezet elfogadása átlagosan több tízezer forintos havi fizetésemelést jelentene a vasutasoknak – állítja az elnök.

Mindehhez a 30 milliárd forint csak az első lépcső, ezért a Vasutasok Szakszervezete mindenekelőtt ennek biztosítását várja az államtól. Ráadásul ez az összeg a legfontosabb, legsürgősebb intézkedések megtételéhez elég, de a hosszú távú stabil működéshez az államnak mélyebben is a zsebébe kell nyúlnia.

Az VSZ elnöke emlékeztet: a jelenleg is dráma létszámhiánnyal küzdő ágazatból 2019-ig négyezren mennek nyugdíjba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik