Pénzügy

Duna House: kisebb a kereslet, de erős az ingatlanpiac

A májusi lakáspiacot így jellemzi a Duna House: némi visszaesés látszik az idei lendületben, ám adataink alapján az ingatlanpiaci forgalom továbbra is erősnek mondható. Az idei, 11 590 tranzakciót mutató adat 3 százalékkal gyengébb a tavalyinál, de a 2 évvel ezelőttinél majdnem 40 százalékkal jobb, ami  jól mutatja a piac látványos erősödését. A májusi forgalom alakulásában szerintük közrejátszhat az ünnepi hosszú hétvége is és az a körüli szabadságolások. Idén összesen 57 500 ingatlan cserélt gazdát, ami a tavalyi azonos időszaknál 3 százalékkal jobb érték. Két éve 37 ezer, a leggyengébb 2011-es évben pedig csupán 32,5 ezer tranzakció történt országszerte.

Csökken a kereslet

Folyamatos esésben van viszont a keresletindex és májusra már több mint kétéves mélypontra, 80-as értékre zuhant. Mivel eközben a forgalom nem – vagy nem jelentősen – csökkent, ez arra utalhat, hogy a mostani árkörnyezettel és a várható folyamatokkal már tisztában vannak a vásárlók és csak az lép a piacra vételi szándékkal, aki sürgősebben akar venni, a többiek pedig még kivárnak.

Panelárak

Májusban a panellakásokat Nyugat-Magyarországon 165 ezer-, keleten 157 ezer forintos átlag négyzetméteráron vásárolták. Ugyanezt a típust Pesten 274, Budán 323 ezerért vették. A téglaépítésűért az ország keleti oldalán 182, nyugaton 206 ezret adtak ki a vevők. Budapesten a belvárosban ezt a típust 602 ezres átlagáron vásárolták, Budán 475 ezer, a pesti oldalon pedig 346 ezer volt a négyzetméterenkénti átlag.

A múlt havi trónfosztást követően ismét a XIII, kerület volt a legnépszerűbb a Duna House hálózatánál fővárosban vásárolni szándékozók körében. Igaz, hogy a korábbi vezető XIV. kerület 17.9 százalékos érdeklődési aránnyal csupán egytized százalékkal maradt el. Ugyancsak egytizeddel követi őket a nagyot ugró XI. kerület. Ezt a triót 3 százalékkal lemaradva követi egy másik hármas, mégpedig a II., VI. és VII. kerületek.

Házárak

A családi házakra országszerte mindenhol csupán 8 százalékot alkudtak átlagban a vevők és korábban is mindössze 2-3 százalékot kellett csökkenteni az áron, hogy a vásárlók figyelmét felkeltse az ajánlat. A lakások árából még kevesebbet, 4 százalékot alkudtak átlagban, ebből kivétel a budapesti panel, ahol még kevesebb, 3% volt mindössze az alkuk átlaga. Érdekes adat a vidéki téglalakások árcsökkentési átlaga, ami nullára jött ki, vagyis gyakori volt, hogy a kezdetben elképzelt árat emelték az értékesítési folyamat során.

Lakáscélok

A fővárosi vevők 38 százaléka továbbra is befektetési céllal vásárol ingatlant, májusban 24,9 millió forintos átlagáron. A budapestiek 22 százaléka volt első lakást vásárló, ők 18,6 milliós ingatlanokat kerestek. Mindkét csoport által megvett lakások átlagos mérete 57 m2 lett. A vevők 17 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb lakásba akart költözni. Ők 110 m2-es ingatlanokat vettek, 34,4 millióért. Vidéken a vevők majd’ harmada akart nagyobb lakást, így a legnépesebb csoport lett ismét. 112 m2-es ingatlanokat vásároltak, átlag 19,7 millió Forintért. A vásárlók mintegy negyede első lakást vásárlónak vallotta magát, ők 75 m2-es ingatlant vettek 12,1 millió körül. Befektető a vevők 22 százaléka volt vidéken, átlag 11,2 milliós költésekkel.

A fővárosi eladások csaknem felénél nyilatkozott úgy az eladó fél, hogy nagyobb lakásba kíván költözni. Ők 55 m2-es lakásaiktól szabadultak meg 20,9 millió forintért. 17% örökölt ingatlant értékesített 26,5 millióért és 15% mondta, hogy kisebb lakásba megy. Vidéken ugyanez a három nagy eladói csoport volt elkülöníthető, szinte egyforma, 27% körüli arányban. Itt a nagyobba költözők 66, a kisebbe költözők 120 m2-es lakásaiktól szabadultak meg. Az örökösök átlagosan 9,4 millió forint bevételt könyvelhettek el.

Kelendőbbek lettek a drágább lakások

A vidéken eladott ingatlanok 40 százaléka volt 40-60 m2 közötti, 18% 60-80 közé esett és 10% kivételével a többi ennél nagyobb volt. Bár esett egy év összehasonlításában a 100-150 ezer Ft/m2 közötti ársáv aránya, de a tranzakciók 29 százaléka még mindig ezt választotta. Ugyanitt a 200 ezer Ft/m2 fölötti sávok aránya nagyot ugrott. A drágulás jelei Pest megyében is látszik, egy éve a 250 ezer Ft/m2 sávban az adásvételek 11 százaléka zajlott csupán, idén májusban viszont ugyanerre 25% esett.

Beszédes a budai összehasonlítás, ahol a 400 ezer Ft/m2 fölötti ársáv egy év alatt 32-ről 56 százalékra ugrott. Ugyanitt a fajlagos áraknál is tetten érhető a jelenség, ugyanis a 40 millió forint fölötti kategória aránya is ugrott 19-ről 25 százalékra. Ennél is meghökkentőbb a pesti adat, ahol a 400 ezer Ft/m2 fölöttiek aránya 12 százalékról szinte megtriplázódott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik