Pénzügy

Kartellezik? Sebaj, Andy Vajna miatt Ön is indulhat újra a közbeszerzéseken!

Tovább enyhítene a közbeszerzési szabályokon Lázár János, így többek közt a kartellező cégeket sem kellene kötelezően kizárni az eljárásokból. A közbeszerzési törvényt 2010 óta több mint harmincszor módosították vagy írták újra – írta a Napi.hu.

A törvény szerint eddig nem lehetett közbeszerzéseken ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, illetve nem vehetett részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, amely három évnél nem régebben meghozott jogerős és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban – vagy az ügyben a bírósági felülvizsgálat során – megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el.

Ha átmegy Lázár javaslata a szavazógép Parlamenten (átmegy), ezentúl az ajánlatkérő állami szerv döntheti el, hogy lehetőséget ad-e ilyen elmarasztalt cégnek a részvételre vagy sem.

A Magyar Nemzet hozzáteszi: Lázár valójában Andy Vajna miatt lépett, akinek cégei kartelleztek. Egy nappal a törvényjavaslat benyújtása előtt a Gazdasági Versenyhivatal ugyanis

amiatt bírságolta meg Vajna médiacégét is, hogy az indoklás szerint versenykorlátozó céllal hangolták össze magatartásukat.

A 24 hónapra szóló szerződés tárgya sport- és kulturális eseményeken használatos mobil közvetítőegység bérlése volt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) számára, az Andy Vajnához köthető Liga Tv Kft. pedig minden ajánlatba bekerült alvállalkozóként, hogy semmiképp ne maradjon megrendelés nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik