Pénzügy

Megbüntette az MNB az AZÚR Takarékot

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 1,2 millió forintra bírságolta az AZÚR Takarék Takarékszövetkezetet a továbbra is fennálló pénzforgalmi szabálysértések miatt – közölte az MNB csütörtökön honlapján. A hitelintézetnek június végéig orvosolnia kell a jogszabálysértéseket.

A tájékoztatás szerint a takarékszövetkezet az MNB tavaly év végén hozott határozatában előírt kötelezettségét nem teljesítette. Továbbra is megsérti a fedezethiány miatt nem teljesíthető csoportos beszedési megbízások kezelésére, valamint a fizetési műveletek haladéktalan jóváírásra vonatkozó előírásokat.

Az MNB közleményében hangsúlyozza: a pénzforgalmi ellenőrzések során kiemelten veszi figyelembe az ügyfelek jogainak megsértését. A fizetési lánc két végén álló ügyfelek ugyanis a fizetést illetően nem feltétlenül érintkeznek közvetlenül egymással, így eltérő információjuk van a fizetési műveletek lebonyolításáról, bizonyos adatokkal pedig egyáltalán nem rendelkeznek. Az MNB éppen ezért különösen fontosnak tartja a pénzforgalmi szabályok betartásának ellenőrzését, elítél minden jogszabályszegést, és ennek megfelelően a továbbiakban is kellő szigorral fog fellépni a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézmények ellenőrzésekor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik