Pénzügy

Robban a magyar klímapiac – sok vevő hoppon maradhat

klímaberendezés (klíma, légkon)
klímaberendezés (klíma, légkon)

Rendkívüli módon felpörgött a légkondicionáló berendezések magyarországi piaca, sok szerelő naptára már júniusig tele van, így nagyjából most van az utolsó pillanat arra, hogy aki a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akar felszereltetni, megvegye a készüléket – állítja az egyik gyártó. Az LG cikkéből kiderül az is, hogy

  • milyen klímát érdemes vásárolni,
  • mekkora teljesítménnyel kell tervezni,
  • hatékony megoldás-e a mobilklíma,
  • kell-e egyáltalán minden szobába külön egység,
  • melyek a biztonságos és egészséges klímahasználat szabályai, illetve
  • a hűtésen kívül mire használhatjuk még a készüléket.

„Az év első négy hónapjában a tavalyi azonos időszakhoz képest legalább 25-30 százalékkal több klímaberendezés kelt el a magyar piacon, a cég eladásai pedig meg is duplázódtak” – állítja a gyártó hazai légkondicionáló üzletágának értékesítési vezetője, Nagy Sándor József. Szerinte ez a megugrás – ami a hazai iparágban akár rekordot is hozhat – annak köszönhető, hogy tudatosabbá váltak a vásárlók. Akik tavaly a kánikula beköszöntekor hoppon maradtak, azok idén előre gondolkodtak, és már az év első hónapjaiban megvásárolták a kiválasztott berendezéseket.

Érezteti hatását a lakásépítések élénkülése is, de a szakember várakozásai szerint majd az év második felében, illetve jövőre kerülhetnek túlsúlyba azok a megrendelések, amelyeket az új építésű lakóingatlanokba szánnak. A lakossági kereslet felpörgése oda vezetett, hogy sok klímaszerelőnél 1-2 hónapos várakozási idő alakult ki. Ez azt jelenti – hívja fel a figyelmet a gyártó szakértője –, hogy azok, akik még a legmelegebbnek ígérkező nyári napok előtt klímát akarnak felszereltetni, lényegében az utolsó pillanatban vannak.

Felhívta a figyelmet arra a 2015. augusztus 1. óta élő szabályra, amelynek értelmében a kereskedők csak annak adhatnak el új klímaberendezést, akik a megfelelő jogosítvánnyal rendelkező, a beszerelést elvállaló szakember pecséttel ellátott nyilatkozatát fel tudják mutatni. Ez azt jelenti, hogy – ahogyan a gázkazán beszerelését – ezt a munkát sem lehet a szomszéd sufnimesterre rábízni, a piac tisztulása viszont a legális szerelők nagyobb leterheltségét hozta. Miután Magyarországon a klímaszerelők egyaránt foglalkoznak lakossági és intézményi ügyfelekkel, a lakossági kereslet megugrása azt is eredményezte, hogy más építőipari projektek csúsznak meg.

Mire jó a mobilklíma?

„Egy nyaraló nappalijába, vagy egy lángossütőbe jó választás lehet a mobilklíma, de olyan helyiségbe, ahol aludni is akarunk, semmiképp sem való” – véli Nagy Sándor József. A mobilklímának két nagy hátránya van: zajos és energiapazarló. Egy ilyen készülék kétszer-háromszor zajosabb, mint egy split klíma beltéri egysége, hiszen itt a zajért felelős kompresszor is egy fedél alatt lakik velünk, így rontja az életminőséget.

Energia-hatékonynak sem mondható, hiszen egy split klímához hasonlítva ugyanakkora teljesítmény mellett legalább másfélszer annyi áramot fogyaszt. Ha ez nem elegendő ellenérv, gondoljunk csak arra a 15 cm átmérőjű nyílásra, amit az ablakra vagy a falra kell vágni ahhoz, hogy a mobilklíma működése közben termelődő meleg levegőt a szabadba vezessük.

Mekkora teljesítményű klímát válasszunk?

Ökölszabályként elmondható, hogy – amennyiben nem tetőtéri, vagy déli, délnyugati fekvésű, nagy ablakos lakásról van szó – 100 Watt/négyzetméter hűtőteljesítménnyel lehet számolni. Ez a hatékony üzemeltetéshez szükséges pontos számítást természetesen nem helyettesíti, így vásárlás előtt a beszerelést végző szakembernek mindenképp látnia kell a helyszínt.

Újépítésű-lakás esetén még jobb, ha a gépésztervező tudja elvégezni a helyiségenkénti hűtési igényhez szükséges számításokat a falazat és a szigetelés paramétereinek ismeretében. Ez nem ördöngös feladat, hiszen a fűtési teljesítményigényre amúgy is készül ilyen számítás.

Egy nagy beltéri egység elég több helyiségre is?

Van olyan szobánk, ahol nincs radiátor, vagy más fűtés? Hasonló a helyzet a klímánál is, azaz lehetőleg minden, hűteni kívánt helyiséget külön kell klimatizálni. Vannak olyan ritka és szerencsés esetek, ahol a beltéri egység át tudja fújni a hideget egy másik helyiségbe, de azzal számolni kell, hogy a készülék környezetében mindig hidegebb lesz.

Mono- vagy multisplit klíma?

Több helyiség hűtéséhez mindkét megoldás ésszerű lehet. A teljes árat nagyban befolyásolja, hogy mekkora távolságra van egymástól a kültéri és a beltéri egység. Ha túl messze kerülnek egymástól, az nagyon megdobhatja a szerelés árát, így jobban járhatunk, ha egy dual split helyett két monosplit készüléket választunk.

Az áraknál nagyon meghatározó, hogy milyen kategóriás beltéri egységet választunk. Prémiumkategóriás esetén nagyjából egy árban van a két monosplit és az egy dual split, míg az olcsóbbaknál akár 30 százalékkal is drágább lehet a dual split megoldás.

Olcsó húsnak híg a leve?

Nem összekeverendő az olcsó – például akcióban kínált –, de márkás gép a noname készülékekkel. Az előbbiek bátran ajánlhatók, míg az utóbbiaknál kockázatként, hátrányként jelentkezik a bizonytalan szervizháttér, az alkatrész-ellátottság (ez főként a garanciaidő lejárta után fontos), a rosszabb energiahatékonyság és a magasabb zajszint. Egy biztos, A+ energiahatékonysági kategória alatt nem érdemes készüléket választani.

Használt klímát lehet?

Ez a téma még egy autónál is nehéz kérdés, pedig vannak jó diagnosztikai eszközök, miközben a légkondiba nem látunk bele. Ha ismert a legfeljebb pár éves készülék előélete, megbízható helyről van, folyamatosan karbantartották és szakszerűen szerelték le, akkor jó és biztonságos megoldás lehet, minden más esetben hazardírozunk a pénzünkkel. Egy rossz klímáért tízezer forint is sok – hívja fel a figyelmet az LG szakértője.

Fűtésre is használható

Általában a monosplit klímákat -10 Celsius fokig használhatjuk fűtésre, de jó hatékonysággal csak 0 fokig. Ez azt jelenti, hogy ősszel és tavasszal jó kiegészítő fűtést jelentenek, illetve akkor is jól jön, ha táv- vagy házközponti fűtéses lakásunkban már kezdünk fázni, de a fűtési szezon előtt vagy után vagyunk. „Nekem otthon tíz éve van klímám, és ha jól belegondolok, legalább háromszor-négyszer több olyan alkalom volt, amikor fűtésre és nem hűtésre használtam a készüléket” – osztja meg tapasztalatait Nagy Sándor József.

A modern levegő-víz hőszivattyúk a nyári napokon a hűtést biztosítják, de télen is használhatókakár -20 fokos külső hőmérséklet mellett fűtésre, valamint a használati melegvizet is képesek előállítani. Tehát ezek a berendezések egy rendszerként 3 funkciót is el tudnak látni az év 365 napján: hűtés, fűtés és a használati melegvíz készítése – ráadásul mindezt egyéb hőtermelő berendezés alkalmazása nélkül.

Így használjuk egészségesen a klímát

Fontos szabály, hogy ne hűtsük túl a teret. A külső hőmérséklethez képest legfeljebb 8 fokkal állítsuk lejjebb a klímát, ennyit visel el az átlagos emberi szervezet biztonságosan, gond nélkül. Ez azt jelenti, hogy 35 fokos hőségben a lakásban 26-27 foknál ne legyen hidegebb, de ennél hűvösebb napokon se menjünk 23 fok alá.

Kerüljük a direkt légáramot, ne ott tévézzünk, aludjunk, ahová a klíma a hideg levegőt fújja, hiszen még a normál huzatban tartózkodva is könnyen megfázhatunk.

A vevők számára egyre fontosabbá válnak a beltéri egységbe épített szűrőrendszerek, amelyekkel egészségesebbé tehetjük otthonunk levegőjét, javíthatunk az életminőségünkön. A legjobb típusok nem csak az allergéneket képesek eltávolítani a helyiségek légteréből, de a kórokozó vírusokat, baktériumokat is. Ezeket a szűrőket természetesen tisztítanunk, cserélnünk kell, de rendszeres időközönként a beltéri és a kültéri egységet is ellenőrizni, karbantartani kell. Aki jót akar magának, ezen a garanciális idő lejárta után sem spórol, hiszen így érhető el a hatékony, energiatakarékos és biztonságos működés, valamint a hosszú élettartam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik