Pénzügy

Túl drága lett az új lakás – fabatkát sem ér a CSOK Budapesten

Az élénkülő kereslet következtében az elmúlt két évben a lakásárak jelentős emelkedésének lehettünk tanúi nemcsak Budapesten, hanem a főbb vidéki nagyvárosokban is – írta a Portfolió.

Budapesten a magas telekárak miatt a CSOK igénybevételét tervező családok többsége nem engedheti meg magának önálló családi ház építését, ezért csak a beruházások új építésű lakásai között nézelődhetnek. A használt lakásokhoz viszonyítva azonban még ezek is drágák, így a kérdés az, hogy a 7,8 millió forintnyi többlet – ami 3 gyerek esetén a CSOK-igénylők rendelkezésére áll – elégséges-e a használt és az új lakások közti árkülönbség áthidalására.

A belvárosi kerületekben szinte minimális a többlakásos lakóház építésére alkalmas telek, így leginkább csak a már meglévő társasházak tetőtereinek beépítésével alakítható ki új lakás. Az I. és az V. kerületben éppen ezért különösen nehéz új lakáshoz jutni, aminek következtében az új és használt lakások árkülönbsége az Otthontérkép szerint itt a legnagyobb, négyzetméterenként több mint 400 ezer forint. A hagyományosan drágább kerületekben ugyancsak nagy a különbség, köszönhetően az ott épülő luxuslakásoknak, amelyek árai felfelé húzzák az új építésű átlagos lakásárakat. Ebből adódóan a II. és a XII. kerületben is több mint 300 ezer forinttal drágább egy új lakás négyzetmétere egy használténál.

A legkisebb különbségek a kevésbé népszerű kerületekben vannak, ahol kevesebb számú és kisebb méretű projektek épülnek. Ilyen a XXIII. vagy a X. kerület, ahol 110 ezer forint és 140 ezer forint az új és a használt lakások négyzetméterei közti árkülönbség. Ugyancsak kicsi az árkülönbség azokban a kerületekben, ahol az új építések nagyobbik részét a családi vagy ikerházak teszik ki, mint a XVI., XVII. és XVIII. kerületek, amelyek mindegyikében 120 – 150 ezer forint között van az átlagos eltérés.

Egy öttagú családnál a CSOK igénybevételéhez szükséges minimális alapterület 60 négyzetméter, a harmonikus élethez azonban legalább 80 négyzetméterre van szükség. Egy ekkora lakásnál megnézve, a drágább budapesti kerületekben 25 – 38 millió forinttal kell többet fizetnie annak, aki használt helyett új lakásba költözne. A közepes árszintű kerületekben, mint a VIII., IX., XIV. 14 – 19 millió forinttal kerül többe az említett méretű új lakás. Az új építés szempontjából legkevésbé vonzó XXIII. és X. kerületekben is 9 – 11 millió forint az az összeg, amit egy közepes méretű új lakásért többletként ki kell fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik