Pénzügy

Közmunkásokat dolgoztatott a saját szőlőjében a polgármester

közmunkások (közmunka, )
közmunkások (közmunka, )

A Zaol.hu szerint vádat emeltek a szlovén és horvát határhoz közel eső Csörnyeföld polgármestere, Simon Zoltán ellen, aki közmunkásokat dolgoztatott a szőlőjében.

Az ügy előzménye, hogy Simon Zoltán 2013 októberében megállapodást kötött közfoglalkoztatási támogatásra a letenyei járási hivatallal, eszerint öt ember közfoglalkoztatási béréhez és az azokat terhelő szociális hozzájárulási adóhoz kaptak támogatást. 2013 novembere és 2014 április vége között 2,6 millió forintot hívhattak le.

A közfoglalkoztatás keretében azonban egyszer három napon át 2, majd másodszor egy napon át 1 közmunkás nem az önkormányzatnak dolgozott, hanem a polgármester szőlőbirtokán – ugyanakkor az elszámolás az önkormányzat részére készült el.

Az esetről bejelentés után értesült a kormányhivatal, ami tavaly vizsgálatot indított az ügyben, melynek eredményeként a falu önkormányzatát közel 34 ezer forint visszafizetésére kötelezték – amit a polgármester meg is tett, azonban ennyivel nem úszta meg.

Nemrégiben ugyanis a Nagykanizsai Járási Ügyészség Simon Zoltán ellen kétrendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt vádat emelt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik