Pénzügy
Munkaügyi központ (munkaügyi központ)

Szórják a pénzt a munkaügyi központok a nagy semmire

24.hu
24.hu

2016. 03. 10. 09:30

Az Európai Bizottság (EB) szerint nem jól működik a hazai munkaügyi központokban bevezetett új munkaerő-piaci szűrőrendszer – írta a Napi.hu.

A magyarországi munkaügyi hivatalokban január elsejétől vezették be országosan a profiling (ügyfél-kategorizálási) rendszert, amelynek kitűzött célja, hogy az álláskeresők mielőbbi elhelyezkedését célirányos, személyre szabott aktív munkaerő-piaci eszközök meghatározásával segítse.

A program uniós forrásból, az Út a munkaerőpiacra pályázat keretében valósul meg, amelyre összesen 10,4 milliárd forintot fordítanak. A Napi.hu információi szerint ezen belül egy mintegy 3 milliárd forintnyi keretet különítettek el, amelynek nagy részét a profilingrendszerre költik.

Az Európai Bizottság február végén megjelent idei országjelentése szerint azonban az ügyfél-kategorizálás eljárása nem úgy működik, ahogyan kellene. Úgy látják, hogy az állami foglalkoztatási szolgálat 2014-ben végrehajtott reformja a hatáskörök rendkívül összetett és központosított elosztását eredményezte. Ez pedig várhatóan csökkenti a hatékonyságot.

Az EB összegzése szerint az irányítási rendszer bonyolultsága komolyan veszélyezteti az ügyfél-kategorizálási rendszer hatásos irányítását és használatát. 

Az NGM-nél úgy látják: a profiling működtetése egyszerű, adminisztrációja pedig nem lassítja le az ügyintézés menetét. Az következő időszak tapasztalatai alapján pedig a rendszer fejlesztik, finomhangolják majd.

Az ügyfél-kategorizálási rendszer tervezését 2014 januárjában kezdte az egykori Nemzeti Munkaügyi Hivatal. A profiling informatikai rendszerének kidolgozásával korábban egy külső céget bíztak meg, amely a mai napig az összes ehhez kötődő forráskód tulajdonosa, neki kell fizetni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.