Pénzügy

Kifosztották a devizahiteleseket

forintosítás (Array)
forintosítás (Array)

Az MNB „Félidős jelentés 2013-2016” című beszámolójából tulajdonképpen leplezetlenül derül ki, hogy a jegybank valamiféle saját profitra törekvő intézménnyé vált – fedezte fel az Azénpénzem.hu. Az MNB jelentésében ugyanis büszkén jegyzik meg, hogy a 2013-2015 közötti éveket végig nyereséggel zárták. Ezen belül is a tavalyi „profit” mintegy 100 milliárd forintra rúgott. Az előző évek 25-25 milliárdot hoztak az MNB-nek. És vettek ki egyúttal ugyanennyit a magyarok zsebéből – állapítja meg a portál.

A jelentésben egyébként a jegybank maga is leírja, hogy 2013-15 között eredményének egyik jelentős összetevője volt a devizaárfolyam-változásból származó nyereség.  És arra is kitérnek, hogy 2014-2015-ben a forintosítás is jelentősen hozzájárult az extraprofithoz.

A lap még hozzátette: arról pedig minden közélet iránt érdeklődő értesülhetett, hogy a „profitot” a jegybank alapítványaihoz helyezi ki, a parlament pedig már elfogadta azt a törvényt, amely szerint az innen kezdve elveszti „közvagyon jellegét“.

A hab a tortán, hogy ezek után az MNB mondaná meg a bankoknak, hogyan kezeljék azokat az adósokat, akik továbbra sem tudnak fizetni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik