Pénzügy

Keresettek a fizikusok a pénzügyi szektorban

A Morgan Stanley budapesti irodája jelentős szerepet vállal a cég kockázat- és pénzügyi elemző munkájában, valamint a globális informatikai rendszerek fejlesztésében és működtetésében is. A vállalat Magyarországon nemcsak az informatikus, pénzügyi vagy közgazdász végzettségű dolgozókat keresi, hanem olyan – az üzleti életben szokatlan háttérrel rendelkező – jelölteket is, mint például a frissen végzett vagy tapasztalattal rendelkező fizikusok, matematikusok.

Míg tradicionálisan elsősorban az adott szakmában szerzett tapasztalat, a karrierút számított, ma sokszor inkább az alapkompetenciákat értékelik a cégek a munkaerőpiacon. Számos üzleti szegmensben megfigyelhető, hogy a vállalatok sokszor tőlük távol álló területen szerzett tapasztalattal rendelkező szakembereket is alkalmaznak.

A kollektív tudásra építenek

Sokféle munkakörben és sokféle végzettséggel el lehet helyezkedni nálunk. Informatikusok, mérnökök, közgazdászok, pénzügyesek, de jogászok és tanári végzettséggel rendelkező kollégák, sőt matematikusok valamint fizikusok is dolgoznak budapesti irodánkban.

Egyre inkább a kollektív tudásra építünk, vagyis számos esetben nem azt vizsgáljuk, hogy egy jelölt az adott területen megfelelő tapasztalattal rendelkezik-e, hanem inkább azt, hogy tudása, képességei hogyan lehetnek hasznosak, hogyan segíthetik a vállalat munkáját – mondta el a budapesti iroda vezetője, Fogarasi Norbert.

Tapasztalt matematikusok és frissen végzett fizikusok is dolgoznak náluk

A globális pénzpiaci folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, az elemző munkában pedig jól jön a fizikusok, matematikusok tudása. Számos esetben az sem akadály, ha a jelentkezőnek egyáltalán nincs banki vagy pénzügyi tapasztalata, az egyedi, speciális ismereteket belső tréningeken szerezhetik meg a kollégák.

Így a cég budapesti irodájában több fizikus és matematikus végzettségű kolléga is dolgozik, köztük frissen végzett egyetemisták és tapasztalt, például akadémiai körökből érkező szakemberek is.

STEM lehet a siker titka?

A sikeres karrierhez leginkább a STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) mozaikszóval leírt tudásra lehet szükség a következő években. A STEM már jól ismert kifejezés a nemzetközi oktatási- és munkapiacon, de a magyar munkavállalóknak is érdemes lehet megismerni az új trendet.

A STEM tulajdonképpen különböző tudományterületek összekapcsolását is jelenti, a bankszektorban mindenképpen. Például van, hogy nem elég, ha egy programozó érti az informatikát, mert sokszor értenie kell a pénzpiacokat is. De az sem mindig elég, ha valaki közgazdász, mert vannak olyan pénzügyi területek, ahol mélyebb folyamat-modellezésre is szükség van. A közös nyelv, az átjárhatóságot biztosító tudás pedig a matematika lehet – összegezte Fogarasi Norbert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik