Pénzügy

Egyre gyakoribb lehet a lefagyás a bankoknál

Tavaly 5 nagy banki rendszerhibáról jelentek meg cikkek a magyar médiában, ezek közül egy több bankot is érintett. Egy évvel korábban, azaz 2014-ben 3 ilyen eset került be a lapokba. Ez azért érdekes a Portfolio.hu szerint, mert valójában sokkal magasabb lehetett az esetszám, és növekvő. A Magyar Nemzeti Bank 2014-es adatai alapján arra következtettek, hogy az összesen 169 akkori banki rendszerhibának csak igen kis hányada, mindössze 1,7 százaléka éri el a média ingerküszöbét.

Feltételezve pedig, hogy az arányok 2015-ben sem változtak, arra jutottak, hogy tavaly már több mint 280 pénzforgalmi üzemzavar jelentkezhetett Magyarországon. Ugye milyen ijesztően nagy szám ahhoz képest, hogy mennyire kulcsfontosságú szektorról beszélünk?

A portál szerint mindez nem lehet véletlen. A kereskedelmi bankok életében ugyanis az elmúlt éveket nem a fejlesztés, hanem a leépítés és a túlélés jellemezte. A válság, a bankadók, majd a forint leértékelődése megtépázta a jövedelmezőséget, lerontotta a hitelportfoliót, növelte a kintlévőséget, ezért a bankok fiókokat zártak be, és embereket küldtek el. Nemcsak a bezárt fiókok alkalmazottait, hanem sok embert a backoffice-ból, és az informatikai területről is. Aztán jött a devizahitelek elszámolása, forintosítása – ami rengeteg informatikai munkát igényelt.

És itt még nincs vége, 2016 is jól megdolgoztatja majd az IT-szakembereket (devizagépjármű-hitelek forintosítása, CSOK, IFRS, hogy csak néhányat említsünk).

Ha kíváncsi, mi következik mindebből, és hogyan reagált pl. az MNB, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik