Pénzügy

Esésben a világ tőzsdéi, és ütik a forintot is, szinte jajong

tőzsde (tőzsde, )
tőzsde (tőzsde, )

Hétfőn megállíthatatlanul esnek a vezető európai tőzsdék, piacbefolyásoló hír nem került még nyilvánosságra, így az események hátterében a hetek óta tartó negatív befektetői hangulat, az olaj árfolyamának esése, illetve fontos támaszok letörése állhat elsősorban.

Európában az eladók diktálnak, a DAX értéke 15 havi mélypontjára esett, így már a 9100 pontos szint alatt jár. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is gyengén teljesít, a befektetők az OTP és a Richter papírjait adják elsősorban.

Bár az olajárak reggel emelkedtek, amiben közrejátszhatott, hogy a hétvégén a venezuelai olajminiszter meglátogatta Szaúd-Arábiát. Venezuela többször is jelezte, az olajkitermelő országnak összehangolt kitermeléscsökkentést kellene végrehajtani, szerintük ugyanis ez tudná a jelenlegi helyzetben ismét visszahozni a stabilitást az olajpiacra. Egyelőre nem érkezett hír arról, hogy bármiféle megállapodás született volna a felek között.

A globális tőkepiaci hangulatromlás közepette az olaj is nagyot fordult napközben, mostanra a Brent és a WTI is 2 százalék feletti mínuszban tartózkodik, az előbbi 33 dollár környékén, az utóbbi pedig már 30 dollár alatt tartózkodik.

A forintot is ütni kezdték ma reggel. Kifejezetten erős szinten, 309 forint környékén kezdte a hetet a forint az euróval szemben, azonban késő délelőttre elromlott a hangulat a nemzetközi piacokon, ami a forintot is magával rántotta.

A hazai fizetőeszköz kettő óra körül ismét 310 forint felett jár az euróval szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik