Pénzügy

Berki továbbra is milliókért dolgozhat a TV2-nek

Berki Krisztián magánszemélyként pár napja felkerült a NAV adózói feketelistájára, amin a több mint tízmilliós hátralékot felhalmozott adózók szerepelnek. Berki olyan illusztris társaságba került, mint Portik Tamás előzetesben lévő, milliárdos vállalkozó, Zuschlag János börtönt megjárt volt szocialista politikus vagy Stadler József akasztói vállalkozó.

Utánajártunk, hogy Berki hogyan gazdagodott meg, mennyi lehet most a jövedelme, és hogy vajon kitart-e mellette a TV2.

Szerény sportkarrier

Berki Krisztián egy közepes tehetségű kapus volt a Fradiban. Tétmérkőzésen nem lépett pályára, összesen négy NB 1-es mérkőzésen védett, ahol nyolc gólt kapott. Berki az FTC akkori elnökének, Rieb Györgynek a támogatásával lett 2007-ben a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. Riebnek állítólag Berki munkabírása és fellépése tetszett meg. Berki három évvel később botrányos körülmények között lemondott, majd Vácott keveredett egy súlyos ügybe. Alig négy hónap alatt 42,5 millió forinttal károsította meg a Dunakanyar-Vác futballcsapat brit tulajdonosát, John Marshallt, ezt a bíróság is kimondta.

Médiaszereplő

Berki még FTC igazgató korában került bele a média körforgásába. Címlap az aktuális barátnőről, műsormeghívások a legnézettebb kereskedelmi tévékben, ismert emberekkel való állandó mutatkozás. A nagy dobást a TV2 jelentette neki, amikor két éve felkérték, hogy legyen az Édes Élet című műsor főszereplője. Ezért 100 millió forintot kapott összesen, azaz 4 milliót keresett havonta. Berki a napi reality mellett a Fem3 Café műsorvezetője, és rendszeresen feltűnt a csatorna egyéb műsoraiban is, pl. az Éden Hotel műsorvezetőjeként.

Vállalkozásai: felszívódnak

A Berki Krisztián nevéhez köthető vállalkozások csúfos véget értek. Az Opten adatai szerint eddig 11 cégben volt tulajdonos vagy vezető tisztségviselő, ebből hat kényszertörléssel szűnt meg. Ezek a cégek sporttal, vendéglátással vagy üzletviteli tanácsadással foglalkoztak, de akadt közöttük ingatlanforgalmazó cég is. Kényszertörlés sok ok miatt történhet. Az egyik leggyakoribb, hogy a céget eladják, de az új tulajdonos eltűnik, nem foglalkozik a céggel, gyakorlatilag megszűnik a tevékenysége. Ilyenkor a cégbíróság automatikusan megindítja a kényszertörlési eljárást.

Berki legutóbbi cége, a BK Movie Star Kft. volt, amit Hódi Pamelával, kislánya anyjával együtt alapított, de abban már egyikük sem tulajdonos tavaly áprilisa óta. A Blikk szerint a BK Movie Start kifejezetten a reality miatt hozták létre, ezen keresztül számláztak a TV2-nek. Miután a NAV vizsgálódni kezdett a cégnél, Berkiék megszabadultak a vállalkozástól.

Berki Krisztián és Hódi Pamela a Sztárpár-show című műsorban
Berki Krisztián és Hódi Pamela a Sztárpár-show című műsorban

A BK Movie Star egy ukrajnai, beregszászi magánszemély nevére került, akinek kézbesítési megbízottja egy székhelyszolgáltatást és cégképviseletet nyújtó magyarországi vállalkozás, amolyan “cégtemető”.

Magyarán: Berki eladta egy ukrajnai állampolgárnak a cégét. Erősen feltehető, hogy ez is kényszertörléssel fog megszűnni, mint a többi.

A BK Movie Starnak csak egy online elérhető mérlege van, e szerint 2013-ban 9,8 millió forint nettó árbevétel mellett félmilliós adózott eredménnyel zárta az évet, osztalékot nem fizetett. A kötelezettségállománya az év végén 11,8 millió forintra rúgott, ebből 11,3 millió volt a szállítók felé fennálló tartozás.

Az adóhatóság azonban tavaly április végén hozott határozatot a BK Movie Star Kft. adószámának felfüggesztéséről, amely júniustól vált jogerőssé. Adóvégrehajtás augusztusban indult a céggel szemben, így ezen keresztül nem számlázhatnak tovább a TV2-nek. Kérdés, hogy akkor hogyan veszi fel a pénzt Berki, és ezt miért nem látja az adóhatóság?

Jövedelme több mint havi 4 millió

Berki jövedelme egyenes arányban nőtt ismertségével. A nagy dobást a TV2 szerződése jelentette számára. Ez egy csomó szponzorszerződést is hozott magával. Úgy tudjuk, a márkás sportautókkal, napszemüvegekkel, ékszerekkel való pózolás mind a szponzorációs szerződései miatt van, ezek a tárgyak nem a sajátjai. A reklámszerződésekből befolyó jövedelmét csak nagyjából lehet megbecsülni, míg a TV2-től reality-szereplésért és műsorvezetésért havi négymilliót kap.

A szponzorszerződésekkel együtt, úgy saccolunk, hogy Berki havi 4,5-5 milliót kereshet, de nem tudni, milyen cégen keresztül számlázik, mivel egyetlen működő vállalkozása végelszámolás alatt van.

Egyetlen működő cége a BK Consultant Kft., amelyet Berki 2013-ban alapított, azóta ő egyedüli tulajdonos. A BK Consultantról annyit tudni, hogy a cég 2014 óta végelszámolás alatt van, és üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadással foglalkozik. Az elérhető mérlegek szerint, tavaly 191 ezer forintos veszteségük volt, ám 2013-ban 390 ezer forintos hasznot értek el.

Érdekesség, hogy ebben a vállalkozásban Berki tartózkodási címének már egy Egyesült Államokbeli, floridai cím van megadva. Úgy tudjuk, részben ezért is tehetetlen ellene az adóhatóság, nem tudják felvenni vele a kapcsolatot. Szerettük volna megkérdezni a NAV-ot, hogy miért nem tudják behajtani Berkin a tartozást, de az adóhatóság cikkünk lezárásáig nem válaszolt.

Fotó: Berecz Valter
Fotó: Berecz Valter

Kitart-e a TV2 Berki mellett?

Bár a Blikk azt írta, a TV2 nem hosszabbított Berkivel műsorszerződést, mert Andy Vajna sokallta a havi 4 milliós gázsit, úgy tudjuk, az Édes Élet forgatásai továbbra is zavartalanul folynak. Természetesen kérdéseinkkel megkerestük Berki Krisztiánt is, de nem vette fel a telefont, és nem is reagált emailünkre. A TV2 azt írta, hogy:

Berki Krisztiánnal érvényes megállapodás keretében dolgozik a TV2, ám ennek részletei üzleti titkot képeznek, ezért nem adhatunk bővebb felvilágosítást.

Mint ahogy arról sem beszéltek, hogy milyen cég alatt számlázik Berki a csatornának. Az Édes Élet műsor felvétele és adásba kerülése között egy hét telik el. A legutóbbi adás arról szólt, hogy Berki és családja Miamiban fog új életet kezdeni, de úgy tudjuk, ezt csak a nézők, a műsor kedvéért mondták. Berki valójában nem akar Miamiba költözni, legalábbis egyelőre. A legutolsó hírek szerint Budapesten él, egy ismerőse római-parti, 52 négyzetméteres lakásában a családjával.

Az Édes Élet a SuperTV2 egyik sikerműsora, átlagos közönségaránya közel háromszorosa a csatorna napi átlagos közönségarányának a kereskedelmi célcsoportban. Egyelőre nagyon úgy tűnik, a TV2-nek esze ágában sincs elengedni Berkit, hiszen az egyik legnézettebb műsorát köszönheti neki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik