Pénzügy

Brutálisan csökkenhet a kormánytisztviselők bére

Havi több tízezerről, vezető beosztású alkalmazottak esetén százezres nagyságrendről van szó.

A kormány február 10-én véglegesíti azt a listát, amelyen 73 állami, országos háttérintézmény és költségvetési szerv szűnhet meg. Többségüket beolvasztanák a fenntartó minisztériumokba, 13 pedig jogutód nélkül szűnne meg. Ha viszont egy központi államigazgatási szerv helyett egy szervezet területi szerv egységévé – fővárosi, megyei, járási hivatal – válik, az ott dolgozók illetménye jelentősen csökkenhet – írja a Magyar Nemzet.

Továbbra is kormányhivatalnokok maradnak, de kevesebb fizetésért. Például ha az Országos Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság az illetékes kormányhivatalokhoz kerül, az alkalmazottak bére 20-30 százalékkal csökkenhet.

A lap emlékeztet Lázár János szavaira, miszerint a beolvasztás után az intézmények az eddigi költségkeretnél 20 százalékkal kevesebbet kapnak majd. Ezt pedig akkor a jelek szerint létszámleépítéssel és fizetéscsökkentéssel fogják elérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik