Pénzügy

Rekordot döntött a SZÉP kártya

szép kártya (szép kártya)
szép kártya (szép kártya)

Tavaly is rekordokat döntött az OTP SZÉP kártya. Egy év alatt közel 63,5 milliárd forintnyi juttatást használt fel a 975 000 kártyabirtokos, ami 14 százalékos növekedést jelent 2014-hez képest – derül ki a kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató közleményéből. Ezzel egy időben a feltöltések összértéke is emelkedett. Az elmúlt 12 hónapban meghaladta a 69 milliárd forintot, ami 20 százalékkal több a 2014-es összegnél.

A kibocsátó várakozásainak megfelelően tehát tavaly is sikerült túlszárnyalni az előző év eredményeit. Az év végére már több mint 17 200 munkáltatónál volt elérhető ez a fajta béren kívüli juttatás.

Budapest népszerűsége töretlen

2015-ben is a főváros és környéke emelkedett ki leginkább a turisztikai régiók közül. Összesen több mint 27 milliárd forintot költöttek, és 10,8 millió alkalommal fizettek a pénztárszolgáltató SZÉP kártyájával a kártyabirtokosok a Budapest-Közép-Dunavidéki Régióban. A vidéki térség közül a Dél-Alföldi, Észak-Magyarországi és a Balatoni Régió volt a legnépszerűbb. A magyar tenger és környékén fizettek alkalmanként a legtöbbet – több mint 10 ezer forint/tranzakció –, ami az átlagos országos költések több mint háromszorosa.

Hatalmas érdeklődés a felhasználók részéről

2015-ben is figyelemre méltó eredményeket értek el mind az új kártyabirtokosok, mind pedig az elfogadóhelyek számában. Az év folyamán 155 000 új kártyabirtokos csatlakozott, akik az év végén már több mint 27 000 elfogadóhelyen használhatták kártyájukat.

Örömmel láttuk, hogy a kártyabirtokosok tavaly is sokan használták a SZÉP kártyát, amelynek segítségével, minden korábbit meghaladó összeg, majdnem 63,5 milliárd forint áramlott a gazdaságba.. Reményeink szerint a 2016-os év is hasonlóan szép eredményeket tartogat, és SZÉP kártyánk idén is a belföldi turizmus motorja lesz – nyilatkozott az eredményekről az OTP Bank Bankszámla Főosztályának igazgatója, Kuhárszki András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik