Pénzügy

A honvédek is többet keresnek jövőre, kemény 5 százalékkal

honvedek(1)(960x640).jpg (honvédek)
honvedek(1)(960x640).jpg (honvédek)

2016 januárjától 2019 januárjáig pedig 5-5 százalékkal növelik a katonák illetményét. Emellett a kormány döntése értelmében a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak július elsejétől 8450 forintos pótlékot kapnak, amely januárban – a duplájára – 16 900 forintra emelkedik – írta az MTI.

Nemcsak a katonák bére, hanem béren kívüli juttatásaik – mint például az Erzsébet-utalvány, illetve a ruhapénz – is emelkednek januártól. A honvédségi dolgozók jövőre 11 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kapnak, szemben az idei 5000 forint értékű utalvánnyal, a ruházati illetményük pedig 24 ezer forinttal lesz több. A hivatásos és szerződéses katonák, valamint a közalkalmazottak részére ezen kívül havonta 4300 forint önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást is biztosítanak, ami szintén több, mint az idei.

Az alapilletmény szempontjából az állomány tagja által betölthető szolgálati beosztásokat a beosztás szerinti felelősség, a szervezeti hovatartozás és a vezetői jelleg alapján hét osztályba kell besorolni. Minden besorolási osztály az egyes rendszeresített rendfokozatok által meghatározott húsz-húsz besorolási kategóriából áll.

Idén júliustól első lépésben már átlagosan 30 százalékkal emelték a katonák és a honvédelmi ágazatban dolgozó közalkalmazottak keresetét.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik