Pénzügy

PM: A strasbourgi emberi jogi bíróság elkaszálta a politikus nyugdíjakat

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága szerint is egyértelműen jogsértő az Orbán-kormány “Lex Harrach” törvénye, miszerint a nyugdíjaskorú országgyűlési képviselők a nyugdíjuk mellett a politikusi fizetésüket is felvehetik. A bíróság megerősítette, amit a Párbeszéd Magyarországért már régóta követel: a kettős juttatás tilalmát ki kell terjeszteni a képviselőkre is. A PM utoljára december elején nyújtotta be törvénymódosító javaslatát arról, hogy az országgyűlési- és az EP-képviselők se kaphassanak egyszerre tiszteletdíjat és nyugdíjat.

A PM szerint elfogadhatatlan, hogy miközben ma Magyarországon milliók tengődnek a létminimum alatt, addig Harrach Péter és társai több százezres nyugdíjuk mellé még a 1,3 millió forintos fizetésüket is felvehetik. A PM szerint a strasbourgi ítélet egyértelmű jelzés, hogy a kormánypárti politikusoknak kedvező, “kivéve a gyevi bírót” szabályozást azonnal meg kell változtatni.

A PM társelnöke Szabó Tímea utoljára december elején nyújtotta be a kettős juttatás tilalmáról szóló javaslatát, arra figyelmeztetve az Orbán-kormányt, hogy ha elutasítja, akkor nemcsak jogsértést követ el, de tömeges perindítások várhatók, százmilliós kártérítéssel, az adófizetők zsebéből.
Szabó Tímea ezzel egy időben levélben kereste meg az összes nyugdíjaskorú képviselőt, hogy ők felveszik-e a fizetésük mellett a nyugdíjukat is. Eddig nem kapott választ senkitől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik