Pénzügy

Terjed a földadó és másolják a traktoradót is

termofold(430x286)(4).jpg (termőföld)
termofold(430x286)(4).jpg (termőföld)
Januártól már 25 önkormányzatnál kell biztosan földadót fizetniük a tulajdonosoknak.

A Világgazdaság szerint Szőlősgyörök attól 4-5 millió forintot vár. A pénz nem működésre kell, a falunak nincs adóssága, a bevétel jól jön majd az önkormányzati tulajdonú külterületi utak karbantartásához. A falu egyike annak az öt településnek, amely január elsejével földadót vezet be. Velük együtt jövőre már 25 önkormányzat vet ki terhet a termőföld-tulajdonosokra, csaknem kétszer annyi, mint ahányan év elején próbálkoztak ezzel.

Földadó persze nincs is, csak települési adó, amelyet a termőföldre is kiróhatnak az önkormányzatok. Január elseje óta a helyi testületek kivethetik a települési adót mindenre -amit nem terhel központi elvonás – és mindenkire, kivéve a vállalkozókat és az államot. A földadó ellen a Földművelésügyi Minisztérium csak a jogszabály elfogadása után kezdett tiltakozni, hiába.

A szaktárca kérte is az érintett önkormányzatokat, hogy vonják vissza a rendeletet, de ennek sem volt foganatja. Az év elején 13 település vetett ki a földre adót: terület vagy érték alapján. Hozzájuk csatlakoztak eddig 12-en.  Eltérés a kedvezményekben van. Szőlősgyörök például csak a nem helyben lakókra veti ki földadót: 90 százalékos kedvezmény jár az ottaniaknak.

A települési adót bevezető önkormányzatok közül Apaj ötletét a traktoradóra (a munkagépek súlyadójára) idén ketten vették át, de Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke szerint emelkedni fog az adóztató önkormányzatok száma, hiszen valamiből finanszírozni kell a települések kiadásait. Egyelőre úgy néz ki, ennek semmi sem szab gátat, nem született elmarasztaló ítélet a földadókkal kapcsolatban – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik