Pénzügy

Adócsökkentés Zalaegerszegen

zalaegerszeg (Array)
zalaegerszeg (Array)
Zalaegerszeg kedvezően változó anyagi helyzete tette lehetővé, hogy jövőre 25 százalékkal csökken az idén nyáron bevezetett építményadó mértéke - közölte a város polgármestere pénteki sajtótájékoztatóján.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a zalai megyeszékhely közgyűlésének előző napi döntéseit ismertetve elmondta: a július elsejével a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokra kivetett építményadó idei mértéke 1200 forint volt négyzetméterenként, ezt a jövő évtől azonban 900 forintra csökkentik. További kedvező változás, hogy míg jelenleg a 850 négyzetméternél nagyobb építmények után a törvényi maximumot, 1852 forintot kell fizetniük a tulajdonosoknak, jövőre ezt a magasabb összeget már csak a 3500 négyzetméternél nagyobb alapterületű ipari, szolgáltatóegységekre vetik ki – tette hozzá.

A polgármester felidézte, hogy Zalaegerszeg a 23 megyei jogú város közül utolsóként vezette be az építményadót, miután azzal szembesült az önkormányzat, hogy 2014 végére jelentősen csökkent a helyi iparűzési adóból befolyó bevétel. A város időközben olyan gazdaságfejlesztési lépéseket tett, amelyek máris éreztetik hatásukat.
A július elsejével bevezetett új adófajta bevallási adatai alapján több mint egymillió négyzetméter ingatlannal számolnak, amiből idén fél év alatt 615 millió forint adóbevétel érkezik a város kasszájába. Ezzel párhuzamosan az iparűzési adóból tavaly befolyt 3,2 milliárd forintos összeg idén várhatóan 4,2 milliárdra emelkedik, s ez a mérték a megyei jogú városokat is összehasonlítva országosan egyedülálló – jelezte a városvezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik