Pénzügy
Tokaj (tokaj)

Minden magyar bor drágulni fog

24.hu
24.hu

2015. 10. 14. 11:38

Korábban a témában:

Jelentősen, átlagosan 15 százalékkal nőttek az idén a szőlőfelvásárlási árak, ezért a borászatok is áremelésre kényszerülnek, hogy jövedelmezőségüket fenntarthassák – közölte az agrárszektor.hu-val Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) elnöke. A szervezet szerint árnövelésre minden borminőségi kategóriában szükség lehet, mértéke pedig 7-10 százalék között mozoghat.

A HNT egyeztetéseket kezdeményezett annak érdekében, hogy a borkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat tájékoztassa a kialakult helyzetről. Az áremeléseket a borászatoknak az idei új borok megjelenése után, illetve a következő évre szóló értékesítési tárgyalásokon kellene érvényesíteniük.

A borászati cégek az idén 80-150 forintos kilónkénti árakon vásárolják fel a szőlőt annak ellenére is, hogy a 3 millió hektoliteres várható termés közel 20 százalékkal meghaladja a tavalyit. Tornai Tamás szerint a szőlőárak idei növekedéséhez hozzájárult, hogy vissza lehetett szorítani az árletörő hatású, gyenge minőségű importborokat. Több borvidéken azonban az is stabilizálja az árakat, hogy egyre szorosabb integráció épül ki a szőlőtermelők és a bortermelők között. A HNT a szőlő- és bortermelői integrációt – ágazati szintű megállapodással – tovább kívánja fokozni a közeljövőben – tette hozzá a szervezet elnöke.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.