Pénzügy

Szárnyakat adhat a lakásépítésnek az áfacsökkentés

Komaban-marad-az-epitoipar(210x140)(2).jpg (építőipar, kőműves, tégla, )
Komaban-marad-az-epitoipar(210x140)(2).jpg (építőipar, kőműves, tégla, )

Varga Mihály szeptember végén mondta azt a Magyar Időknek, hogy mérlegelheti a kormány, csökkentsék a lakásépítések 27 százalékos áfáját, amely újabb lökést adhat a beruházásoknak

Erre a hírre reagált az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) . Számításaik szerint tartósan kiszámítható feltételek, 3-4 százalékos kamatszint és 5-12 százalék közötti áfa mellett a következő 2-2,5 évben duplájára, évi 18-19 ezerre nőhetne az új építésű lakások száma – mondta Koji László, az ÉVOSZ elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Felidézte, hogy a gazdasági válság előtt 39 ezer lakás épült évente az országban, a mélypont 2012-ben volt, 2013-tól van ugyan némi élénkülés, de még így is az év végére mindössze 9500 új lakás épül országosan.

A szakember szerint az építőiparban alkalmazott 27 százalékos áfa 5-12 százalék közötti szintre csökkentése amellett, hogy olcsóbbá tenné a lakásépítést fehérítené is az ágazatot. Megjegyezte, hogy ma az esetek 70 százalékában számla nélkül dolgoztatja a lakosság az építési kivitelezőt.

Az áfacsökkentésre a lakásépítési-piac élénküléséhez is szükség lenne – mondta, és megjegyezte, hogy ehhez az építési, felújítási hitelek kamatának 3-4 százalék körül kellene lenniük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik