Pénzügy

Csaltak az uniós pénzekkel, ezért kellett variálniuk Lázáréknak

A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály-módosítás, amellyel az irányító hatóságként működő Miniszterelnökség korrigálta a fiatal gazdák induló támogatására idén tavasszal megjelent saját rendeletét – írta az Agrárszektor.hu.

A változtatások lényege, hogy mostantól úgynevezett mesterséges körülmények létrehozásának kell tekinteni, ha pályázati részvételi feltételként három vagy több, közeli hozzátartozónak nem minősülő személy ugyanazt az ingatlant jelölte meg életvitelszerű tartózkodási helyként.

A Miniszterelnökség azért módosította tavasszal megjelent saját rendeletét, hogy a fiatal gazdák idei támogatási pályázatán kiszűrhessék a csalókat. A gond az volt, hogy esetenként feltűnően sokan ugyanazt az ingatlant – főként tanyát – jelölték meg életvitelszerű tartózkodási helyként, mivel így pluszpontokat kaphattak a pályázatokon.

Az idén azért fordulhattak elő korábban nem tapasztalt mértékű visszaélések, mert az eddigi kondíciókkal utoljára hirdettek ilyen pályázatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik