Pénzügy

Megbírságolta a Duna Takarék Bankot a jegybank

Kilencmillió-ötszázezer forintra büntette a Duna Takarék Bank Zrt.-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt - közölte a jegybank a honlapján csütörtökön.

A hitelintézetnek a jegybanki kötelezés alapján legkésőbb október 31-ig meg kell szüntetnie a pénzforgalmi jogszabálysértéseket. Az MNB azt is előírta, hogy a hitelintézet legkésőbb december 10-ig adatok és dokumentumok beküldésével igazolja a feltárt 12 jogszabálysértés megszüntetését.

Ez volt a gond

Az MNB határozata szerint a Duna Takarék Bank Zrt. megsértette a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény keretszerződés módosítás hatályba lépésére vonatkozó, továbbá a határozott időre kötött pénzforgalmi keretszerződés felmondására, illetve az utólagos tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírásokat fogyasztó és mikrovállalkozás ügyfelei esetében, valamint esetenként a számlanyitásra, illetőleg a hatósági átutalások teljesítésére vonatkozó előírásokat.

A pénzforgalom lebonyolításáról szóló MNB rendelet szabályai közül pedig a visszautasításra, sorba-állításra, a forint és deviza fizetési megbízások teljesítésére vonatkozó előírásokat, valamint a haladéktalan jóváírásra vonatkozó rendelkezéseket, illetve utóbbiaknál esetenként a megfelelő értéknap használatára vonatkozó rendelkezést sértette meg a bank – közölte az MNB.

A döntésben a jegybank a hitelintézet terhére rótta fel, hogy a feltárt 12 jogszabálysértés felénél a jogszabálysértő állapot huzamosan, a hitelintézet szerződési feltételeit rögzítő dokumentumokba, számlavezető rendszerébe, illetve belső eljárásrendjébe építetten állt fenn, és az évek óta változatlan tartalommal fennálló jogszabálysértések esetenként az ügyfelek széles körét, illetve a nem haladéktalan jóváírás esetében a fizetési műveletek jelentős hányadát érintette.

A hitelintézet négy megyében – Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Pest – végzi tevékenységét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik