Pénzügy

Átlagosan 50 ezer forintba kerül az iskolakezdés

telenor-hipersuli-01 (Array)
telenor-hipersuli-01 (Array)

Az iskolakezdéssel kapcsolatos kiadások a szülők több mint negyede számára komoly anyagi problémát okoznak. Minden második szülő több mint 50 000 forintot költ a gyermekek beiskoláztatására – derült ki a Provident Pénzügyi Zrt. több mint 500 – elsősorban általános- és középiskolás gyermekkel rendelkező – ügyfele körében az elmúlt hetekben végzett kutatásból.

A felmérésből kiderül, a szülők a szeptemberi időszakban a legtöbbet a gyermekek iskolai öltözetére, illetve olyan iskolai felszerelésekre fordítják, mint például  iskolatáska, füzetek és  íróeszközök. A válaszadók több mint fele egyaránt 20 000 forint feletti összeget szán a gyermekek ruháztatására és az iskolaszerek megvásárlására. A tankönyvekkel kapcsolatos kiadásoknál nagyobb eltérés látható az egyes válaszadóknál: a megkérdezettek 37%-a maximum 5000 forintot költ könyvekre, míg 28%-uk 10 és 20 000 forint közötti összeget, közel negyedük pedig több mint 20 000 forintot fizet tankönyvekre.

Az iskolakezdésen túl a tanév során a megkérdezettek 80%-a számára az iskolai táborokkal, osztálykirándulással kapcsolatos költségek, 57%-uk számára pedig a szakkörökre és sportfoglalkozásokra szánt összegek jelentenek nagyobb anyagi kiadást. A válaszadók negyede a különórákra havonta átlagosan 5 és 10 000 forint forint közötti összeget fordít, míg 41%-uk egyáltalán nem költ ilyen típusú foglalkozásokra.

Ugyanakkor a felmérésben résztvevők 29%-a számára egyáltalán nem jelent problémát a tanév elején felmerülő többletköltségek kifizetése.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik