Pénzügy
jüan (Array)

A lépés, ami átformálhatja a világgazdaságot

Kína kedden reggel váratlanul leértékelte a jüant. A döntés régóta érik, mert a kínai gazdaság lassulni kezdett, illetve a(z erős) dollárhoz kötött jüan ártott a kínai exprtcégeknek. 

Egyszeri beavatkozással jelentősen leértékelte a jüant kedden a kínai központi bank, 1,9 százalékkal leszállította a kínai devizának az amerikai dollárral szembeni középárfolyamát.

A mostani döntés várható volt, mivel a kínai gazdaság csúnyán lassulni kezdett, részben éppen azért, mert a dollárhoz kötötték a jüant, ami ártott a kínai exportcégeknek.

A jüan az elmúlt évtizedben fokozatosan esősödött a dollárral szemben, párhuzamosan azzal, hogy a kínai gazdaság a világ második legnagyobb gazdaságává vált, és ezzel nőtt a kínai valuta jelentősége a világpiacon.

A jüan leértékelésének előzménye az is, hogy a hét végén kijött friss adat szerint júliusban nagyot – 8,3 százalékkal – zuhant a kínai export teljesítménye. Megfigyelők szerint, ha a kivitel ilyen mértékű visszaesése folytatódna, az veszélybe sodorná a kormányzat idei évre kitűzött, a hazai össztermék (GDP) 7 százalékában megállapított növekedési célját.

A kínai jegybank ugyan egyszeri leértékelésnek nevezte a lépést, de elképzelhető, hogy ezzel áttérnek egy új, piaci árfolyampolitikára. A jüannal ugyanis nem lehet szabadon kereskedni, az árfolyamot mindennap a kínai jegybank dönti el a dollárhoz kötve.

A döntés következtében az ázsiai valuták szintén lejtőre kerültek, mert a kereskedők úgy vélik, hogy ezek jegybankjai is gyengíteni fogják a hazai fizetőeszközt, hogy országaik exportcégei ne kerüljenek hátrányba kínai versenytársaikkal szemben.

A váratlan fejleményt nem hagyhatja figyelmen kívül az amerikai jegybank, a Fed sem, amely várakozások szerint arra készül, hogy szeptemberben emelje alapkamatát. A kínai lépéssel párhuzamosan azonban ez túl erős dollárt eredményezhet.

Az erősebb dollár azonnal meglátszott az olaj árán. A hétfői emelkedés után kedden a londoni Brent jegyzése 27 centtel, 50,15 dollár/hordóra, az amerikai WTI 29 centtel, 44,67 dollár/hordóra csúszott vissza.

Ajánlott videó mutasd mind

Puzsér tombol

Nem hiszi el, hogy azért, mert egy győri polgármester kurvázott és kokainozott megbukott egy rakat budapesti polgármester, miközben Borkait

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.