Pénzügy

Elmaradhat az állami bankok összeolvasztása

A Budapest Banknál nincs szükség olyan átalakításokra, mint a csődveszélybe sodródott MKB esetében.

Az állami tulajdonba került Budapest Banknál nem terveznek olyan átalakításokat, mint a veszteségeket felhalmozott és csődveszélybe sodródott MKB esetében – tudta meg a Napi Gazdaság. A jelek szerint kihátrál az állam abból a korábbi tervből, ami szerint összeolvasztanál az államivá lett pénzintézeteket.

A Miniszterelnökség a lappal azt közölte, hogy a Budapest Bank jól szervezett, tőkeerős, kiemelten eredményes pénzintézet. A piacon korábban tényként kezelték, hogy az állam a megszervezett vagyon optimalizálása érdekében egybeolvasztja majd az MKB-val, a kormányzati kommunikáció szintjén is többször utaltak erre, de sem a Budapest Bank privatizációjáról, sem az MKB-val való összevonásáról nem született kormányzati döntés.

Balog Ádám, az MKB új elnök-vezérigazgatója a napokban a bank eladásáról beszélt, ami a nyár végén meg is kezdődhet, miután befejeződnek a szükséges átalakítások. Balog korábban azt mondta: ha lesz is szándék összeolvadásra, az többéves folyamat lehet, mert nagyon bonyolult dolog több bank működését összehangolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik