Pénzügy

A kormány akadályozza a Quaestor-károsultak kifizetését

Tarsoly (Array)
Tarsoly (Array)

A Quaestor-kötvényesek külön kártalanítására felállított alap feltöltését ugyanis állami kezességvállalás mellett haladéktalanul meg kellene tenni, ám erre mégsem került sor.

A Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (KA) egy hónappal a felállítása után is üres. Hogy a KA a külön kasszája miért üres, arról többféle indoklás kering – bármi is legyen a valódi ok, a helyzet törvénytelen – írta a hvg.hu.

Hírek szerint Orbán Viktor kormányfő személyesen döntötte el, hogy addig, amíg az Alkotmánybíróság nem dönt a sajátos Quaestor-kárpótlás alaptörvényt sértő vagy nem sértő mivoltáról, addig az állam ne vállaljon pénzügyi kötelezettséget érte. Rogán Antal frakcióvezető közben a fránya bankokra mutogat, amelyek, a leginkább érintett OTP-vel az élen, alkotmánybírósági kontrollt kezdeményeztek. Érvelésük szerint jogsértő, hogy az állam a tisztességes pénzügyi szolgáltatókkal fizettetné meg egy szokatlanul nagy kockázatot vállaló befektetői csoport kárát.

A lap szerint a valódi ok a nemfizetésre az, hogy a botrány lecsengőben van, így a kormánynak feltehetően nem érnek már olyan sokat a Quaestor-károsultak, s ameddig csak teheti, húzza-halasztja a kifizetésüket. Közben a Beva az elmúlt két hétben körülbelül több mint 10 ezer álkötvényest kártalanított a hatmilliós értékhatárig az összesen 32 ezerből, akiknek együttesen 88 milliárd jár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik