Pénzügy

Nettó 159 ezer forint az átlagkereset

fizetés (Array)
fizetés (Array)

Legjobban a pénzügyi területen dolgozók keresnek (bruttó 499 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén dolgozók kapják a legkevesebbet (bruttó 145 700 forintot).

2015. január–májusban 3,5%-kal nőttek az átlagkeresetek az előző év azonos időszakához viszonyítva. A keresetek növekedési ütemét főként a minimálbérre, a garantált bérminimumra vonatkozó éves megállapodás, a közfoglalkoztatottak létszámalakulása és a szociális területen dolgozók bérkorrekciójának áthúzódó hatása befolyásolta.

Ezek:

• A teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 242 700 forint volt.

• A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (499 300 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (145 700 forint).

• A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 193 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, összege átlagosan 9900, illetve 9400 forint volt.

• Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 159 000 forint volt. 2015-ben a családi kedvezmény igénybevételének szabályai csak kismértékben változtak, ez számottevően nem befolyásolta a nettó keresetek átlagindexét. Ugyanakkor a kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 165 800 forintra becsülhető.

• A nemzetgazdasági szintű, átlagos havi bruttó munkajövedelem 255 000 forint volt.

• A kereseteket terhelő járulékok és a személyijövedelemadó-szabályok változatlansága miatt a nettó és a bruttó keresetek egyaránt 3,5%-kal emelkedtek. A közfoglalkoztatottak átlagkereseti adatait figyelmen kívül hagyva a nemzetgazdaságban 3,1, ezen belül a vállalkozásoknál 3,4, a költségvetés területén 2,5, a nonprofit szervezeteknél pedig 2,1%-kal nőttek a keresetek.

• A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) keresetek – 0,2 százalékponttal – kevésbé emelkedtek, mint a keresetek.

• A munkajövedelem 3,5%-kal volt magasabb. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 4,8%. volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik