Pénzügy

Bravúr: Quaestor-számlákra utalta az osztalékot az OTP és a Mol

pénzégetés (Array)
pénzégetés (Array)

Ám ezek a számlák zárolva vannak, így a befektetők bottal üthetik a pénzük nyomát.

Nemcsak a pénzükhöz nem jutnak hozzá március óta a bedőlt Quaestor ügyfelei, de ha voltak részvényeik, a júniusban átutalt osztalékot sem tudják felvenni – írja a Blikk. Több nagy tőzsdei cég, így az OTP és a Mol is gond nélkül átutalta a tavalyi eredmény után járó osztalékot a zárolt számlákra.

A lap egyik olvasója elmondta: 2008 óta vezetett számlát a Quaestornál, 400 darab OTP- és negyven Mol-részvénye is volt. Mindkét cég erre a számlára utalta minden évben az osztalékot, amivel eddig nem volt semmi gond, de idén semmiféle tájékoztatás nem érkezett. Amikor érdeklődött, az OTP-nél és a Molnál azt közölték, hogy átutalták a pénzt a Quaestornál vezetett számlára.

Az osztalék odaveszhet, az ügyfelek májusban benyújtott kárigényein ugyanis ez az összeg még értelemszerűen nem szerepelhetett. A Befektető-védelmi Alap, a Mol és az OTP részéről a Blikknek elmondták: a részvénykibocsátóknak nincs lehetőségük mérlegelni az osztalékfizetéskor, hogy hová utalják az összeget, a szerződésben megadott gyűjtőszámlára kell küldeniük a pénzt, még ha felszámolás alatt is áll a számlavezető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik