Pénzügy

Csúcsot döntött a Tesco Magyarországon

tesco (Array)
tesco (Array)

Több mint 72 millió forintot gyűjtöttek össze a vásárlók a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet közös akciója során.

Lezárult a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet “Felhőtlen gyermekkor” elnevezésű adománygyűjtő akciója – közölte a társaság. Az áruházlánc vásárlói 72,4 millió forintot gyűjtöttek össze május 5. és június 20. között a kasszáknál és online kapható kuponok megvásárlásával.

“Idén így minden korábbinál nagyobb mértékben járultak hozzá, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is élvezhessék a felhőtlen gyermekkor örömeit. Büszkék vagyunk vásárlóinkra és azokra a lelkes kollégáinkra is, akik aktívan támogatták a kampányt, és munkájukkal segítettek, hogy vásárlóink rekordot dönthessenek” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. ügyvezető igazgatója.

A Tesco idén is stratégiai partnere volt az Ökumenikus Segélyszervezet akciójának, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy a mélyszegénységben élő gyermekeknek az alapvető anyagi javak mellett a közösségi élményekről, a rendszeres sportolási lehetőségről és a nyaralásról is le kell mondaniuk.

A hathetes akciónak köszönhetően idén nyáron életre szóló élményeket szerezhetnek azok az átmeneti otthonokban élő gyermekek, akik most jutnak el életükben először nyaralni. A táboroztatás mellett a támogatásokból épülő új csepeli központban a Segélyszervezet folyamatos, személyre szabott fejlesztő foglalkozásokkal szeretné segíteni a nehéz sorsú gyermekek felzárkóztatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik