Pénzügy

Quaestor-ügy: hamarosan indulnak a kifizetések

Quaestor (Array)
Quaestor (Array)

Közel 32 ezer ügyfél kárrendezési igényét regisztrálta eddig a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja. Ezen ügyfelek több mint 90 százalékának jóval az előírt 30 napos határidőn belül, postai úton juttatták el az arról szóló értesítést, hogy a kárrendezés és kártalanítás iránti kérelmük a benyújtási határidőig beérkezett. A kifizetések összegéről a jogosultságok ellenőrzését követően értesítik majd azokat, akiknek jár a törvény szerinti kárrendezés.

A levelek kiküldésével a végéhez közeledik a kárrendezés első, az igények beérkezését és iktatását magában foglaló szakasza. Pázmándi László, a QA projektfelelőse elmondta, hogy a második szakaszban a Beva és a QA a kárrendezést igénylők jogosultságát ellenőrzi, hogy megállapíthassa a kifizetések összegét, amelyről külön értesítést küld majd azoknak az ügyfeleknek, akiknek jár a törvény szerinti kárrendezés. A vizsgálat során kiemelten fontos, hogy a két alap a felszámolótól és a hatóságoktól kapott, vagy az alapok számára későbbiekben rendelkezésre bocsátott információk alapján minden kétséget kizáróan megbizonyosodjon arról, hogy csak a jogos igényeket elégíti ki.

A Befektető-védelmi Alap (Beva) és a 2015. évi XXXIX. törvénnyel 2015. április 18-án napján létrehozott Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (QA) a Quaestor-kötvényesek által 2015. június 5-ig a kormányablakoknál beadott vagy postára adott kárrendezés és kártalanítás iránti kérelmeket fogadja be. Az eljárás során elbírálják a kérelmeket, és a törvény előírásai szerint döntenek a befektetőket megillető összeg kifizetéséről. Ezen eljárás során kizárólag a Quaestor kötvényeken alapuló befektetői követelések megtérítésére kerülhet sor, összesen legfeljebb 30 millió forintig. Ezen belül a Beva kártalanítása maximálisan hatmillió forintig terjedhet, míg a Kárrendezési Alapból történik az ezen felüli rész kifizetése.

A Kárrendezési Alap ezen az oldalon a továbbiakban is közzétesz minden szükséges információt, és az eljárás ideje alatt az érdeklődők munkanapokon 8-18 óra között hívhatják az ügyfélszolgálatot a 06-1-580-9490, 06-1-580-9491, 06-1-580-9492 telefonszámokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik