Pénzügy

Jó negyedéve volt a Sberbanknak

bank (Array)
bank (Array)

A hazai Sberbank lakossági üzletága 2015 első negyedévében a piacnál nagyobb mértékben növekedett.

A Sberbank lakossági hitelkihelyezésének mértéke 111 százalékkal növekedett az előző év első négy hónapjához viszonyítva, míg ugyanezen időszakban a piacbővülés mértéke 24 százalékos volt.

Az év első 4 hónapjának összesített adatai alapján a több milliárdos nagyságrendű lakossági hitelkihelyezés 86 százaléka lakáshitel, míg a fennmaradó 14 százalékot a személyi kölcsönök teszik ki. Jellemzően a fővárosban és a nyugati országrészben lendült fel a hitelezés, ám az ország többi részén is túlszárnyalta a korábbi mértéket.

A jelzáloghitelek piacán a Sberbank részesedése 2 százalék fölé nőtt, és ez a tendencia folytatódik a lakáshitelek piacának élénkülésével párhuzamban. A további növekedés mozgatórugói a bank élvonalbeli hitelkiváltási csomagjai lehetnek.

A Sberbank azon kevés hitelintézetek egyike, amely kiemelten magas fedezeti arányig nyújt lakáshitel kiváltást ügyfeleinek. A Fair adósságcsökkentő hitel segítségével pedig az ügyfelek jelentősen csökkenthetik a korábban más banktól felvett személyi hiteleik költségét.

A bank a lakossági ügyfelek mellett természetesen továbbra is kiemelt figyelmet fordít kis-, közép- és nagyvállalati ügyfeleire is. Ezt jól példázza, hogy közelmúltban mutatta be a kkv-k számára kiemelkedő kondíciókat kínáló vállalati-szolgáltatáscsomagját is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik