Pénzügy

Itt a friss NAV-szégyenlista

Van olyan cég, amely 3,4 milliárddal tartozik – alapítója már a létrehozást követően fél évvel átadta egy ukrán magánszemélynek.

Egy gabonakereskedelemmel foglalkozó cég vezeti a NAV „szégyenlistáját”, 3,4 milliárd forintos adótartozással – írja a Napi.hu. Egy zuglói címen hét olyan cég is van, mely felkerült a listára, összesen közel négymilliárd forint tartozással.

Az adóhatóság 127 olyan cég nevét, címét és adószámát tette közzé, mely százmillió forintnál nagyobb adóhátralékot halmozott fel. Ez a kör 2015 első negyedévében 55,6 milliárd forinttal tartozott, ennek valamivel kevesebb, mint fele volt az adóhiány összege, a többi büntetés és késedelmi kamat. Sok olyan cég van a listán, melyet ismert székhelyszolgáltatókhoz, „cégtemetőkhöz” jegyeztek be.

Három cég kétmilliárd forintnál is többel tartozik. A „listavezető”, a Fortill-Agro Kft. kényszertörlését már elrendelte a bíróság. A 2010-ben alakult cég nem volt hosszú életű, adószámát már 2011 májusában felfüggesztették. Egy magyar magánszemély, a gyulai Nagy Zoltán alapította, de csak fél évig volt a nevén, utána egy ukrán személy tulajdonába került.

A legnagyobb adótartozást felhalmozó magánszemély az érdi Kuttenberg Alfréd Attila volt, aki bő egymilliárddal tartozik a NAV-nak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik