Pénzügy

Drágább lett a kötelező biztosítás

kotelezo-biztositas(210x140).jpg (biztosítás, )
kotelezo-biztositas(210x140).jpg (biztosítás, )

A biztosításközvetítő szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy míg az év első napján átlagosan 22 566 forintért lehetett éves kötelező gépjármű felelősségbiztosítást (kgfb) kötni, addig március végére az átlagdíj 25 123 forintra emelkedett.

A netrisk.hu online biztosításközvetítő adatai szerint megugrott a kötelező biztosítás átlagdíja az első negyedévben. A növekedés jóval magasabb az egy évvel korábbinál, a múlt év elején még 20 105 forintos éves átlagdíj tavaly március végére még csak 21 002 forintra emelkedett.

A jogszabály változása miatt a 2003 eleje óta vásárolt autók kgfb-je a vásárlás napjától egy évig érvényes, az ennél korábban vásárolt járműveknél a naptári év vége a biztosítás fordulónapja. Miután múlt év decemberében még több volt az év végével újraköthető kötelező biztosítás, a biztosítók – a korábbi évekhez mérten szolidabban ugyan – újra díjversenybe kezdtek. Ez az oka annak, hogy az év végén mindig lecsökken az átlagdíj, amely azután év közben emelkedni kezd.

Év közben jellemzően csak minden hatodik-hetedik autós nézi meg valamely alkusz vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) kalkulátorán, hogy ki mennyiért biztosítaná a kocsiját. Ez az arány az év végi váltóknál az 50 százalékot is meghaladja.

Továbbra is érvényesül az a tendencia, hogy minél nagyobb kategóriájú egy autó, és minél rosszabb a bonus-malus fokozata, annál jelentősebb mértékű díjemelkedést kell elszenvednie a tulajdonosának. A 2013. januári díjhoz képest egy kiskategóriás, B10-es besorolású autó után jelenleg átlagosan 13,6 százalékkal magasabb kgfb-díjat kell kifizetni.

Ugyanakkor egy A0 besorolású, 150 kilowatt feletti teljesítménnyel rendelkező autó esetében az eltérés már közel 40 százalékos – áll a közleményben.

A netrisk.hu arra hívja fel a biztosítót váltani szándékozók figyelmét, hogy ne mulasszák el a meglévő szerződésüket a lejárta előtt legalább 30 nappal felmondani. Aki ezt nem teszi meg, annak további egy évig a meglévő szerződése szerint kell fizetnie a megszabott díjat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik