Pénzügy

Felszámoló: a Baumag-károsultakat magukra hagyták

Kovács-Angel Marianna
Kovács-Angel Marianna

újságíró. 2015. 04. 16. 07:40

Wortmann György szerint számos hasonlóság vagy a Baumag-ügy és a Quaestor-botrány között, utóbbi károsultjai mégis futhatnak a pénzük után.

Korábban a témában:

Eredeti követelésük pár százalékához juthatnak majd hozzá a Baumag ügy károsultjai a Baumag Szövetkezet felszámolója szerint – írta a Napi Gazdaság. A lap csütörtöki számában Wortmann György elmondta: a vagyontárgyak bűnügyi zárlatát tavaly az év végén, illetve idén év év elején oldották fel, s így elkészülhetett az Agenda-H köztes vagyonmérlege, a Baumag – azóta börtönben lévő – tulajdonosa e cégbe menekítette a felszámolás elől az ügyfelek pénzéből felhalmozott vagyont, vagyis ebből számíthatnak némi kárpótlásra.

A cégben lévő vagyon – többek között a parádsasvári kastély – értéke 2-2,5 milliárd forint közöttire tehető, aminél feltételezhetően kevesebb pénz fog befolyni, mivel kényszerértékesítések során fogják forintosítani a rendelkezésre álló vagyont – hívta fel a figyelmet Wortmann. Az összegből pedig még le kell vonni a két felszámoló saját kiadásait, azt követően kezdhetik kielégíteni a hitelezők igényeit

Quaestor igen, Baumag nem?

Wortmann György szerint számos párhuzam van a Baumag- és a Quaestor-botrányok között. A tíz éve zajló perben 12 ezer kisbefektető körülbelül 20 milliárd forintot követelt a bedőlt szövetkezettől, amelynek tulajdonosai korábban fiktív szövetkezeti jegyeket adtak el. Állítása szerint abban is nagy a hasonlóság , hogy egy pár milliós cég leánycégei milliárdos tételben értékesíthetik a kötvényeket. A felszámoló úgy látja: döbbenetes, hogy erre a magyar pénzügyi szabályozás lehetőséget biztosít.

A szakember szerint az is meglepő, hogy míg a Quaestor-károsultak számára kártalanítási alapot létrehozó törvényt alkottak, addig a Baumag-károsultakat magukra hagyták. Mindkét ügyben magas kamat ígéretével gyűjtöttek betéteket – érvel a szakember, aki hozzáteszi: a PSZÁF korábban írásban adott állásfoglalást arról, hogy a Baumag jogosulatlan betétgyűjtést folytatott.

Wortmann György elmondta, egy-két évvel ezelőtt felajánlotta az államnak, hogy az vásárolja meg a 18 milliárd forintos követelést, amit a Baumag egy hétéves per után nyert meg, ám nem kapott érdemi választ.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.