Pénzügy

„Magyar Gyuri bácsi orbitális butaságokat beszél” a főügyész szerint

ibolya tibor (ibolya tibor)
ibolya tibor (ibolya tibor)

A Quaestor-ügyben eljáró Ibolya Tibor szerint nem a Született feleségek epizódjai vannak a lefoglalt merevlemezeken, Orgován Béla kinevezése pedig olyan, mintha eladót váltana a sarki fűszeres.

Március 11-én iktatták az ügyészségen a feljelentést a Quaestor-üggyel kapcsolatban, még aznap házkutatásokat tartottak négy Quaestor-cégnél, papírokat és 800 gigabájtnyi elektronikus adatot is lefoglaltak – mondta Ibolya Tibor fővárosi főügyész az ATV műsorában kedden este. „Nyilván nem a Született feleségek összes van rajta azokon a merevlemezeken” – tette hozzá.

Ibolya szerint bár folyamatosan vádolják a hatóságokat azzal, hogy két hétig semmit nem csináltak, akkora adatmennyiséget foglaltak le, hogy bőven volt rajta mit elemezni. Orgován Béla kinevezését érvénytelen jogügyletnek nevezte, mert az emberölés kísérlete miatt kiszabott büntetése után öt évig nem tölthetne be semmilyen tisztséget egy cégnél sem. Az, hogy ügyvezetőnek nevezték ki őt, semmit nem számít a vagyonkimentés szempontjából, „olyan, mintha eladót váltana a sarki fűszeres”, de eggyel több indokot adott az ügyészségnek Tarsolyék előzetes letartóztatásának elrendelésére – hangsúlyozta az ügyész.

Ibolya Béla azt is mondta, hogy nem történt tulajdonosváltás a Quaestornál, ez viszont nem felel meg a valóságnak: a központi céget, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt-t tartozásának tulajdonrésszé alakításával felvásárolta a hamis kötvényeket kibocsátó Quaestor Financial Hrurira Kft., ami miatt a károsult kötvényesekhez csak utolsósorban kerülhet bármilyen vagyon a felszámolás során.

Tarsolyt azért nem hallgatták meg több mint két hétig, mert a megalapozott gyanú idő előtti közlése akár tönkre is vághat egy nyomozást, akit potenciális gyanúsítottnak tart az ügyészség, azt nem hallgatja ki előtte tanúként – mondta Ibolya. Szerinte nincs olyan „debil” gyanúsított, aki azután tüntet el iratokat, hogy öncsődöt jelent be, erre esélye sincs „objektív okok miatt”, bár arról nem beszélt, mik ezek. „Magyar Gyuri bácsi orbitális butaságokat beszél” – mondta Ibolya arra vonatkozóan, hogy az ismert ügyvéd szerint Tarsolyt gyorsabban őrizetbe kellett volna venni.

A fővárosi főügyésznek nincs tudomása arról, hogy vidéki nyomozókra cserélték a fővárosiakat, de neki erről nem is kell tudni, ez a rendőrség dolga – mondta. „Tőlem akár Timbuktuból is jöhetnek, csak végezzék jól a dolgukat” – tette hozzá. A szövevényes ügyön egyébként összesen három ügyész dolgozik – hangzott el.

A bennfentes kereskedelem lehetőségével jelenleg nem foglalkozik az ügyészség – mondta az interjúban Ibolya Tibor.

Egy ügyész is lehet multimilliomos

Ibolya Tibor néhány éve a TV2 vetélkedőjében nyert hárommillió forintot – bukkant rá a felvételre a „Csak egy ruszki Magyarországon” blog szerzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik