Pénzügy
Giro-Szasz-Andras-Lazar-Janos(960x640).jpg (Lázár János)

Brókerbotrány: Parlament előtt a lex gazember

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2015. 03. 30. 08:11

A brókerbotrányok utáni segítségről tárgyal a parlament. A törvényjavaslatot a Fidesz a Quaestorra szabta, amelyet "gazemberek" irányítottak. Olyanok, akik "sündörögnek, nyalakodnak, dörgölődznek".

Korábban a témában:

Az Országgyűlés hétfőn tárgyalhatja a kormánypártok azon kedden elfogadni tervezett javaslatát, amely segítséget nyújthat a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában. A Fidesz célja, hogy a brókerbotrányban érintettek – a vállalatok cégcsoportjai, a vállalatok vezetői, felügyelőbizottsági tagjai és könyvvizsgálói – vagyonukkal is felelősséget vállaljanak az okozott károkért, feleljenek az általuk okozott károkért. A javaslat gyors elfogadásához a Fidesz az ellenzék támogatását kérte. A képviselőknek a napirend elfogadásakor arról is dönteniük kell, hogy a megszokottnál gyorsabban tárgyaljanak a brókerbotrányok áldozatainak kártérítéséről. Amennyiben a jelenlévő képviselők négyötöde támogatja ezt, akkor az Országgyűlés már ma megvitathatja, kedden pedig akár el is fogadhatja az előterjesztést. 

„A Quaestort gazemberek vezették”

Giró-Szász András szerint február 25-én, egy nappal a Buda-Cash bedőlése után utasította a kormányfő a minisztériumokat, hogy vonják ki pénzüket a brókercégekből. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az ATV vasárnap esti műsorában (egy pénteken felvett interjúban) azzal magyarázta, hogy a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca csak a Quaestor kamu-öncsődjének napján vette ki végül az adófizetők pénzét a cégcsoportból, hogy idő kellett a tárcáknak arra, hogy áttekintsék háttérintézményeiket, csak ez után tudtak intézkedni.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy csütörtökön ígéretet tettek Lázár Jánossal arra, készül egy összefoglaló a nyilvánosságnak, de ha a kormánytagok nem léptek volna, valamennyi adófizető kárvallottja lett volna a brókerbotránynak. Giró-Szász András arra még nem tudott válaszolni, hogy a Quaestoron kívül mely brókercégeknél tartottak közpénzt. Szerinte mára egy olyan terület maradt a pénzügyi területen, amelyet rendbe kell tenni, ez a brókercégek átláthatóságának vizsgálata.

A rejtélyes levél

Giró-Szász András megmutatta Mészáros Antóniának Tarsoly Csaba kormányfőhöz írt, március 9-ére keltezett levelét, amelyben tájékoztatja Orbán Viktort arról, mi történik a Quaestorral, milyen megoldást javasol. Szerinte a levél alapján egyértelmű, hogy a levél kézhezvételekor a miniszterelnöknek semmilyen lehetősége nem volt az intézkedésre, a nyilvánosság akkor már tele volt a Quaestorral kapcsolatos hírekkel. Az Orbán állítólagos bennfentes információiról szóló állításokat aljas rágalomnak, a Quaestor vezetőit gazembereknek, szélhámosoknak nevezte, márpedig „az összes gazembert le kell csukni” – mondta az államtitkár.

 „Sündörögnek, nyalakodnak, dörgölődznek”

„Csak a rendőrségben és az ügyészségben bízhatunk” – így reagált Lázár János az Indexnek arra, hogy hiába robbant ki a Quaestor-botrány, Tarsoly Csabát csak két héttel később vették őrizetbe. Szerinte a magyar igazságszolgáltatás független, a kormányfő befolyásolhatatlan, a Buda-Cash és a Quaestor bedőlésének nem volt előjele.

A bankárok és brókerek a világon mindenhol keresik a kapcsolatot a politikusokkal, ezek a típusú emberek, mint Tarsoly Csaba, és nagyon sokan még a pénzügyi és gazdasági világban – itthon és külföldön is sündörögnek, nyalakodnak, dörgölőznek a saját hasznuk érdekében. A politika és a gazdaság között volt, van és lesz kapcsolat – tette hozzá.

Ezért is sikerült Tarsoly Csabának az MFB-től 2010 előtt 17 milliárd forint fedezetlen hitelt szerezni, a Fidesz nem tervezi Csányi Sándorhoz hasonlóan Tarsoly Csaba kitüntetést. Lázár nem ért egyet azzal, hogy állami kitüntetést kapott az OTP-vezér, akit ő korábban az ország legnagyobb uzsorásának nevezett.

A Simicska Lajos és Orbán Viktor közötti vita kellemetlen, nem több – mondta a miniszter, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy olyasmi derüljön ki a kormányfőről, ami megrendítené az ő vagy a köz bizalmát. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt állította, külföldi titkosszolgálatok magyar döntéshozók családjáról gyűjtöttek információkat.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.