Pénzügy

Rogán: minden kisbefektető kap kártérítést

Rogan-Antal(210x140).jpg (Rogán Antal)
Rogan-Antal(210x140).jpg (Rogán Antal)

A Fidesz-frakcióvezető szerint visszakapja pénze nagy részét az a 22 ezer ember, akinek 6 millió forintnál kisebb befektetése volt a bedőlt brókercégeknél.

Rogán Antal a TV2 reggeli műsorában elmondta: ennek anyagi alapjait akarják megteremteni azzal a törvényjavaslattal, ami lehetővé tenné, hogy még a büntetőeljárás befejezése előtt zárolhassa a bíróság a károkozó pénzügyi szervezetek, tisztségviselők és az érintett könyvvizsgálók személyes vagyonát.

Rogán szerint vállalati kötvénykibocsátás esetén a befektető-védelemnek is van kártérítési kötelezettsége, de tudomásul kell venni azt, hogy egy kötvény megvásárlása esetén nagyobb a személyes kockázat, mint egy bankbetétnél.

A frakcióvezető abban reménykedik, hogy a törvényjavaslat már húsvét előtt érvénybe léphet, ehhez azonban az kell, hogy az ellenzék is hozzájáruljon a házszabálytól való eltéréshez. Ellenkező esetben azt nyilvánítaná ki, hogy nem a befektetők, hanem a brókerek oldalán áll – vélekedett Rogán.

A politikustól azt is megkérdezték, hogy nem tartja-e furcsának azt, hogy a Buda-Cash ügyben már előzetes letartóztatások is voltak, de a Quaestor vezetőit még ki sem hallgatták. Rogán erre azt válaszolta, hogy furcsállja ezt és gyors cselekvést vár a nyomozó hatóságtól.

Korábban megírtuk: a külügyminisztérium alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház is a Quaestor bóvlipapírjaiban tartotta pénzét, amivel lényegében finanszírozta a hatalmas pénzügyi csalást, majd bennfentes értesülések alapján, titokban dönthettek úgy, hogy kivonják a pénzt a brókercégből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik