Péter már tudja (Péter már tudja)
Pénzügy

Péter már tudja

Péter és felesége lakást szeretnének vásárolni, de nem tudják, hogy az állam mennyivel és hogyan támogatná az ingatlanvásárlásukat.

Péter és felesége friss házasok. Lakást akarnak vásárolni maguknak, mert a gyerek érkezésével kinőtték a régit, de nem tudják, hogy milyen megtakarítási lehetőségeik vannak. Számukra alighanem ideális választás lehet a lakás-takarékpénztár, ami egy államilag támogatott megtakarítási forma.

Ennél a konstrukciónál az állami támogatás mértéke egységesen a befizetett összeg 30 százaléka, maximum 72 ezer forint*. Azaz az állam minden évben 30 százalékot hozzátesz az aktuális befizetésünkhöz. Ez azt is jelenti, hogy a jelenlegi betéti kamatoknál kedvezőbb hozam érhető el vele úgy, hogy közben pénzünk biztonságban van.

Fotó: Thinkstock

Hogyan és mit?

Amíg 100 felnőttből Ausztriában 64, Németországban 37 rendelkezik lakásszámlával, addig Magyarországon csak 13 százalék a lakáscélú megtakarítások aránya. Kevesen tudják, hogy a hazai lakástakarék már 5 ezer forintos havi megtakarítással elkezdhető, és a megtakarítás havi összege a futamidő alatt bármikor növelhető.

A támogatás csak lakáscélra szól. Ami ugyanakkor lehet lakásvásárlás, felújítás, beépített bútor, műszaki berendezés vásárlása, hőszigetelés és lakáshitel törlesztés is. Fontos, hogy amikor Péter és felesége felveszi a megtakarítását, ezt adó- és járulékmentesen teheti meg, ami ismét a lakástakarék mellett szól!

Péter és felesége most már tudja, hogy melyik megtakarítási forma az ideális számukra. Már indulnak is a Fundamentához szerződést kötni.

További információk lakáscélú megtakarításokkal kapcsolatban, itt!

*Az állami támogatás mértéke, szerződésenként és személyenként, havi rendszeres megtakarítást feltételezve legfeljebb évi 72.000 Ft. A 821. számú módozat (4 év 4 hónap) állami támogatással együtt számított EBKM értéke 10,56%; az állami támogatás nélkül számított EBKM érték: -0,72%.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.