Pénzügy
nyugdíj (nyugdíj)

Nyugdíj: éveket és pénzt nyerhet, ha erre figyel

FN24
FN24

2015. 01. 30. 07:54

A főigazgatóság szerint nagyon fontos minden jogszerző munka összeszedése, több esetben előfordult ugyanis, hogy néhány nap alkalmi foglalkoztatás is "évet adott”.

Korábban a témában:

Már 70 ezer ember adategyeztetési eljárását kezdte meg az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) azért, hogy a néhány éven belül nyugdíjba vonulók tisztában legyenek azzal, a nyilvántartás szerint mennyi szolgálati idejük és milyen kereseti adatai vannak. Ezek során kiderült, sok érintettnek több év szolgálati ideje nem szerepelt a nyilvántartásban – írta pénteki számában a Magyar Nemzet.

A szolgáltatás célja, hogy ha az ügyfél szerint a nyilvántartás hibás vagy hiányos, még az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt orvosolni tudják a hibát. Első körben az 1955 és 1959 között születettek eljárását folytatják le. Az eljárást nem kell kérelmezni, a hivatal maga gyűjti össze az adatokat és értesíti az ügyfelet, hogy a foglalkoztatók adatszolgáltatásai alapján mi szerepel a nyilvántartásban.

Éveket és plusz pénzt jelenthet

Az ONYF közölte: a részletes kimutatást 65 ezren kapták meg, és csaknem hétezer eljárás le is zárult. Számos problémát sikerült rendezni. Volt olyan asszony, akinek az eljárás során számították be a szolgálati idejébe a diákként végzett nyári munkát, így korábban lett jogosult a nők kedvezményes nyugdíjára. Sok személy esetében nem szerepel a nyilvántartásban a felsőfokú tanulmány vagy a sorkatonai szolgálat, ami szolgálati időnek minősül.

A főigazgatóság szerint nagyon fontos minden jogszerző munka összeszedése, több esetben előfordult ugyanis, hogy néhány nap alkalmi foglalkoztatás is “évet adott”, és minden elismert teljes év után két százalékkal emelkedett a nyugdíj összege.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.