Pénzügy

Hamarosan lecserélik a 10 euróst

Szeptembertől vezetik be az új bankjegyet, amelyen új biztonsági elemeket helyeztek el.

2013 májusában került forgalomba az Europé-sorozat első tagja, az új öteurós, most pedig már a tízeurós készülődik. Ezt januárban mutatta be az Európai Központi Bank (EKB) és szeptember 23-án vezetik be – számolt be a Buksza.postr.hu.

Miben más?

Az új eurobankjegyeken az első sorozaton megszokott, korokat és stílusokat bemutató motívumok lesznek, és maradnak az uralkodó színek is. Az új biztonsági elemek miatt több változtatás is történt, és az új tízeurósokat könnyű lesz megkülönböztetni az EKB szerint a régiektől.

5 újdonság a szeptemberben megjelenő tízeuróson:

– Bal és jobb szélén vonalkasor domborodik

– Európé arcképe látható

– A biztonsági szálon az euró jele – “€” – jelenik meg

– Az arcképes vízjelen Európé arcképe és egy ablak látható

– A bankjegyet mozgatva a bal alsó sarokban lévő smaragdzöld szám (10) színe megváltozik, smaragdzöldről mélykékre vált.

A látássérültek is jobban tudják majd kezelni

A portál megemlíti, hogy az új bankjegysorozat tervezésében látássérültek is részt vettek, így ők is könnyebben használhatják majd az új pénzeket. Nekik kedvez, hogy az Európé-sorozat címleteinél az összeggel együtt nő a méret is. Így a látássérültek, de mások is könnyebben tudják majd csoportosítani a pénzüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik