Pénzügy

9 tipp: így faragja le az esküvője költségeit

FN24
FN24

2014. 05. 10. 09:00

Tavasszal és nyáron felpörög az esküvői biznisz, mert a legtöbben ebben az időszakban esküdnek egymásnak örök hűséget.

Az esküvő olyan alkalom, amikor minden család ki akar tenni magáért. De nem ritkán azért húzódik, mert sokba kerül. A Bankráció.hu emiatt összeszedte, hogyan lehet úgy lenyomni a költségeket, hogy attól még ne csorbuljon a nagy esemény fénye.

esküvő (esküvő, )
Fotó: Thinkstock

1. Meghívó – legyen inkább digitális

Elektronikus meghívót, honlapot vagy Facebook event javasolnak. Utóbbi azért is jó ötlet lehet, mert a vendégeket folyamatosan tájékoztathatjuk, és legalább ismerkedhetnek egymással még a nagy nap előtt.

2. Virág – csak mértékletesen

A másik tétel, ami lehúzhatja a pénztárcát. Legyen inkább kevesebb, és helyette használhatunk mást is a díszítéshez.

3. Fotó – csinálják a vendégek

No nem arra gondoltak, hogy az „igen”, a gyűrűhúzás, a tortavágás ne profi lencsevégre kerüljön. Hanem hogy pl. a buli alatt már őt ne vegyük igénybe. A vendégek képeit pedig szintén fel lehet tenni majd a közösségi oldalakra.

4. Vacsora – lájtosan

Nem, nem fogyókúrás menü a javaslat. Hanem ha már étterem, akkor svédasztal, mivel olcsóbb lehet. De akár egy kerti sütögetés is méltó megkoronázása lehet a napnak.

5. Torta – csináld magad

A portál szerint senki nem fogja észrevenni, ha nem cukrászdában vett tortával várjuk a vendégeket.

6. Italok – kordában

Ha ingyen adja az étterem az innivalót, akkor is érdemes legalább jelképesen fizetőssé tenni a piákat. Kevesebb részeg lesz. No és a végszámla összege is csökken.

7. Zene – kis banda kis pénz

Egy jó DJ lehet szerintük a legolcsóbb megoldás, de kisebb bandákat is találni, akik pénztárcabarát áron húzzák majd a talpalávalót.

8. Ruha – legyen hordható

Az egyszeri alkalomra szóló borsos árú menyasszonyiruha-kölcsönzés vagy vásárlás helyett esetleg bejöhet olyan ruha is, amit átalakítva később is lehet hordani. Hm?

9. Fizetés – hitelre

Igen, mármint hitelkártyára. Főleg, ha jóváírásokat is kapunk hozzá.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.