Pénzügy

Így üdül a magyar – extrém rekordok

FN24
FN24

2014. 04. 17. 10:40

Korábban a témában:

Az enyhe tél, a hómentes tavasz és nem utolsósorban az intenzív SZÉP-kártya-felhasználás is hozzájárult ahhoz, hogy az idei év első 3 hónapjában mintegy 15 százalékkal bővült a belföldi turizmus a Szallas.hu adatai alapján.

Extrém rekordokban is bővelkedett az első negyedév: volt, aki 44 napon át élvezte egy szálláshely vendégszeretetét, a legdrágább egyszeri foglalás pedig elérte a 9 millió forintot.

Szerencsés tavasz

Úgy tűnik, hogy idén sem panaszkodhatnak a szállásadók, a turisztikai szektor fellendülése az év első három hónapjában sem állt meg. „A tavaly márciusi hóvihar kapcsán jelentős károkat szenvedett a szektor, idén ez szerencsére elmaradt, ráadásul a tél is enyhe volt.

A kedvező időjárás és a május 31-ig elköltendő mintegy 4 milliárd forintnyi SZÉP-kártya összességében 15 százalékost bővülést hozott 2013 első negyedévéhez képest” – mondta a cég ügyvezető igazgatója, Dorcsinecz József.

Így pihentünk idén az év elején

A tavalyi évhez hasonlóan a legtöbb foglalás 2 éjszakára szólt, ugyanakkor mintegy 20 százalékkal bővült az 1 éjszakás pihenések száma, vagyis egy-egy szép, napsütéses hétvége kapcsán sokan döntöttek úgy, hogy kihasználva a jó időt, rövid pihenést iktatnak be. Vendégforgalom szempontjából egyébként tavalyhoz hasonlóan Budapest végzett az élen, a fővárost Eger, Hajdúszoboszló, Gyula, majd Pécs követte a népszerűségi rangsorban.

A legtöbb foglalás panziókba, illetve 3, 4 és 5 csillagos szállodákba történt, az átlagos érték tekintetében pedig az 50 ezer forint alatti kategória volt a legnépszerűbb. A legolcsóbb pihenés egyébként 1500 forint volt egy apartmanban, míg az idei év a legértékesebb foglalás tekintetében új rekordot hozott: egy csoport valamivel több mint 9 millió forintot költött szálláshelyre – árulta el Dorcsinecz József.

A szálláshelytípusok közül a legnagyobb növekedést a motelek, illetve vendégházak könyvelhették el az előző év hasonló időszakához képest, a legtöbb időt ugyanakkor az apartmanokban töltöttük. Ez utóbbi kategóriában szintén újabb rekord született, egy budapesti apartmanban egy vendég összesen 44 éjszakát töltött el.

Tudatosabban tervezzük az idei nyaralást

Tudatosabban tervezi idén a nyaralását a magyar: míg tavaly a nyári időszakra átlagosan 61 napos volt az előfoglalás, idén már 67 nappal a tervezett pihenés előtt megkezdődött az előfoglalási szezon. Ez egyúttal azt is jelzi, hogy idén várhatóan hamarabb betelnek a népszerű nyaralóhelyek főképp a Balaton menti településeken – tette hozzá.

Az eddig adatok alapján egyébként a legtöbb előfoglalás sorrendben siófoki, zamárdi, illetve balatonfüredi szálláshelyre szól, de sokan választják a klasszikus fürdővárosokat is, így például a tavaly az Év Települése címet elnyerő Hajdúszoboszlót, illetve Zalakarost és Gyulát.

A 10 legnépszerűbb település az év első 3 hónapjában (Zárójelben a tavalyi hasonló időszak helyezései):

1. Budapest (1.)

2. Eger (3.)

3. Hajdúszoboszló (2.)

4. Gyula (4.)

5. Pécs (7.)

6. Zalakaros (9.)

7. Sárvár (8.)

8. Sopron (6.)

9. Szeged (10.)

10. Hévíz (5.)

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.