Pénzügy

Ha csütörtök, akkor jöhet a torkosság!

No meg a féláras étteremjárás. Igaz, szerdán már elkezdődött a nagyböjt, de a néphagyomány szerint holnap még szabad húst enni.

A Magyar Turizmus Zrt. 2014-ben kilencedik alkalommal is megrendezi a népszerű Torkos Csütörtök akciót, amelynek időpontja idén március 6. Ezen a napon a felhíváshoz csatlakozó éttermek vállalják, hogy az étel- és italfogyasztásból egyaránt 50 százalékos kedvezményt biztosítanak vendégeiknek.

Középpontban a disznó

A néphagyomány szerint Torkos Csütörtökön – annak ellenére, hogy a húsvéti 40 napos böjt kezdetét jelentő hamvazó szerdát követően ünnepeljük – ismét szabad volt húst fogyasztani a farsangi maradékok elfogyasztása céljából is.

E népszokás felelevenítésével a Magyar Turizmus Zrt. idén nemcsak hazánk kulturális és gasztronómiai értékeire szeretné ráirányítani a figyelmet, hanem – az Agrármarketing Centrum Kft-vel karöltve – a magyar sertéshúst is népszerűsítik.

Bíznak benne, hogy azok a vendégek is megtalálják a kedvükre való fogásokat, akik ebben az időszakban már nem szeretnének húst fogyasztani. Ezért a szervezők arra ösztönözték a csatlakozó éttermeket, hogy kellő számú és változatos, böjtös ételt is szerepeltessenek a kínálatukban.

Asztalt foglalni azonban már nem lesz könnyű. Bár nem is lehetetlen vállalkozás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik