Pénzügy

Szombattól jön az ingyenes készpénzfelvétel

bankautomata (bankautomata, pénzfelvét, )
bankautomata (bankautomata, pénzfelvét, )

Szombattól indul a pénzügyi rezsicsökkentés: a lakosság havonta kétszer ingyenesen vehet fel készpénzt, összesen 150 ezer forintot, bármelyik bankautomatából. Februárban azok élhetnek a lehetőséggel, akik az első határidőig, január 20-ig erről nyilatkoztak bankjuknál.

Az ügyfeleknek figyelni kell arra, hogy ne lépjék túl a 150 ezer forintos keretet, mert az a fölötti részre a bank már ATM használati díjat számol fel.

A nyilatkozatot csak egyszer kell leadni. Aki az adott hónap 20-ig erről rendelkezik már a következő hónapban, 20-a után igénylők pedig az utána következőben élhetnek a lehetőséggel. A bankszövetség információi szerint a banki ügyfeleknek már a háromnegyede regisztrálta magát az első határidőig.

A nyilatkozatok a bankfiókokban, vagy az internetbankon keresztül adhatók le, az intézmények nem kötelesek mindkét lehetőséget biztosítani, előfordulhat, hogy – akár átmenetileg is – csak bankfiókban van erre lehetőség.

A számlavezető banknál arról is kell nyilatkozni, hogy mely bankszámláról veszi igénybe az ügyfél a kedvezményt. Az új törvényi  rendelkezést a pénzforgalmi szolgáltatást nyújtó intézményeknek kell alkalmazniuk, például hitelintézeteknek, takarékszövetkezeteknek.

Az MNB korábbi ismertetése szerint a jogszabály alapján a nyilatkozat megtétele révén bármely Magyarországon elhelyezett ATM-ből (nem csak a bank saját automatájából) lehet havonta kétszer  ingyenesen készpénzt felvenni; a bankkártyával nem rendelkező ügyfelek pedig ezt a számlavezető pénzintézetük bankfiókjaiban tehetik meg.

Egy számlához csak egy nyilatkozat tehető, a kedvezmény tehát nem tulajdonosonként, hanem számlánként vehető igénybe.
A gazdasági társaságok nem élhetnek a kedvezménnyel.

Azért vannak az ingyenességnek hátulütői is.

Kinek lesz rossz az ingyenes készpénzfelvétel?

A pénzügyi rezsicsökkentéssel igazából azok járnak rosszabbul, akik kevésbé jómódúak. A törvény ugyanis csak pozitív egyenlegű számláknál teszi lehetővé az ingyenes pénzfelvételt, de ha egy számla negatívba fordul (ilyen folyószámla-hitelkártyáknál fordulhat elő), akkor be lehet hajtani a készpénzfelvételi díjat. Azon fogyasztók, akik tehát kénytelenek a takarójuknál továbbnyújtózkodni (2,87 millió ügyfélnek van ilyen hitelkártyája, és összesen 400 milliárdos a tartozásuk), épp nem élvezik ki a költségcsökkenést feltétlenül. Amúgy a jobb anyagi helyzetűek eddig statisztikailag havi egyszer használták kártyájukat készpénzfelvételre, annyira elterjedt a kártyás fizetési mód. Ez jellemzően 50 000 forintnyi készpénz kivételével járt. A bankok most tehát ennek a háromszorosát könyvelhetik el veszteségként. Ahogy az is kérdés, ha bármilyen ATM-ből kivehető a pénz ingyenesen, hogy számolják el egymás közt a bankok a pénzkivétel idegen ATM-ből adódó költségét, ami tranzakciónként jellemzően 250 forint. Ezeket nyilván ráterhelik az összes felhasználóra valamilyen formában, ahogy az OTP már változtatott is a kedvezményes pénzfelvételi ajánlatain – neki van amúgy a legtöbb ATM-e az országban, a 4800 közül kb. 2000 OTP-s. (forrás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik