Pénzügy

A Tescónál olcsóbb lett a hús az áfacsökkentéstől?

malacok (sertés, )
malacok (sertés, )

A piacokon nem csökkent a disznóhús ára, de érdekes akciók azért vannak.

Aki január első napjaiban vásárolt, azzal szembesülhetett: a sertéshús a piacokon, közértekben nagyjából ugyanannyiba kerül, mint eddig. Vagyis 1300-1500 forint között lehet kapni kilóját.

Pedig januárban óriásit csökkent az élő és félsertések fogyasztási adója: 27 százalék helyett ma már csak 5 százalék az áfa a feldolgozásra váró húson.

Mint megírtuk korábban, a sertéshús áfacsökkentését valójában a húságazat tönkremenés szélén álló cégeinek szánták, s nem is volt valószínű, hogy ezt tovább is adják a fogyasztóknak.

„Ez nem a rezsicsökkentéshez tartozik, azért fontos mondanunk, mert az áfacsökkentéstől, amely az élő és a félsertésekre vonatkozik, munkahelyek megmentését reméljük” – fogalmazott erről Orbán Viktor korábban.

Áfacsökkentési teszt?

Bár persze a kormányzati kommunikációban azért előkerült: Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter többször is utalt rá, hogy akár más élelmiszerekre is kiterjesztheti a kormány az áfacsökkentést, ha meghozza a várt eredményt az élő- és félsertések áfakulcsának januári mérséklése. És ő maga többször is azt mondta: át fog kerülni a fogyasztói árakba.

Erre számítottak a fogyasztók is, mint az RTL Klub riportjából kiderül. A henteseknél ugyanis csalódottan érdeklődnek a vásárlók: miért nem csökken a hús ára, ha egyszer 22 százalékponttal csökkent az áfa?

Hacsak úgy nem…

Persze attól, hogy végül is nem erre szánták, még előfordulhat, hogy egy egy jelentős piaci erőnek számító kereskedő át tudja verni a neki szállító cégeken, hogy adják tovább az áfacsökkentésből származó hasznukat, s ennek egy részét akciós árak keretében érvényesítsék.

Legalábbis nekünk ez volt az első gondolatunk, amikor azt láttuk: a Tesco online áruháza 17 százalékos árkedvezményt kínál a karajra, 25 százalékost a darált húsra, 20 százalékost a sütnivaló kolbászra és 12 százalékost a tarjára. (Igaz, a webshop eddig is belvárosi árakat alkalmazott, így a csökkentéssel együtt is 1400 forint volt egy kiló színhús ára.)

Egy gyors netes keresés mindenesetre több januári akciót is kidobott: a Kosztolányinál hentesüzletet működtető Lázárhús például 15 százalékkal olcsóbban adja a sertéshúst hétfőnként.

Ezért akarták a sertéshús áfájának a csökkentését

Bár Lázár János anno azzal vezette fel a húsáfa csökkentését, hogy tűrhetetlen, hogy a magyar fogyasztók ilyen drágán jutnak a húshoz, végül is a feketegazdaság elleni küzdelem lett az áfacsökkentés kijelölt célja,

A húsfeldolgozók már évek óta hangoztatják, hogy a szektorban elharapózott feketegazdaságot az áfacsökkentéssel lehetne hatékonyan megfékezni. A példátlanul magas, a húsipart is sújtó 27 százalékos áfát elkerülendő az ágazatban 40 százalékra becsülik a feketekereskedelem arányát.

Egyre nagyobb mértéket ölt a számla nélküli kereskedelem. Az étteremben vagy éppen a hentesnél csak az áru egy részéről van beszerzési számla, de mivel nagyon gyorsan forgó árukészletről van szó, ezt még egy esetleges ellenőrzés során is nehéz bizonyítani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik